Mintha 2017-et írnánk. Ez a hétvége is különleges lehet Lewis Hamilton számára. Tavaly a negyedik világbajnoki címét ünnepelte Mexikóvárosban, most meg már az ötödik vb-elsőségének lehetőségéről beszélünk. Nem csak Hamilton nyerhet, hanem a Mercedes is ötödik konstruktőri címét gyűjtheti be. A brit pilótának nem lesz nehéz dolga, mindössze a hetedik helyen kell itt már célba érnie ahhoz, hogy hatalmas fieszta keretében ünnepelje ötödik elsőségét. Ezzel szemben Sebastian Vettelnek már csak akkor lenne esélye első vb címére a Ferrarival, ha a szezon hátralévő három futamát megnyerné, s Hamilton öt pontnál kevesebbet gyűjtene. Erre pedig nem csak azért nem sok az esélye, mivel az utóbbi időben Kimi Raikkönen jobb teljesítményt nyújtott, hanem azért is, mert a Mercedes egyébként is sikeres ezen a pályán.

Az első futamot 2015-ben Nico Rosberg, míg 2016-ban a másodikat Lewis Hamilton zárta az első helyen. Érdekes módon 2017-ben nem Mercedes-pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára, hanem Max Verstappen a Red Bullal. Tavaly Hamilton csak kilencedik lett (ez azonban elég volt az egyéni cím elnyerésére), míg Valtteri Bottas a második. Nem ment rosszul az USA Nagydíjat megnyerő Kimi Raikkönennek sem 2017-ben Mexikóban. A finn a dobogó harmadik fokára állhatott. Ha a győztes hullámon állva tud maradni a Ferrarit jövőre Sauberre cserélő pilóta, akkor a csúcson távozhatna a legendás csapattól.

https://twitter.com/F1/status/1055025487087575041

Erre jó esélye van a 39 éves pilótának, hiszen a Ferrari az USA-ban visszaváltott a szezon korábbi részében használt konstrukcióhoz, s ami akkor jól ment, az most is, s meglepő módon a többiek fejlesztései dacára is hasított az autó. S mi történt tavaly? Izgalmasan indult a 71 körös Mexikói Nagydíj, s már-már attól félhettünk, hogy az esélyesek kiejtik egymást még a verseny elején, ami Hamiltonnak jött volna jól. Nem így lett. Nagy csata folyt Hamilton és Vettel között, össze is értek a rajtnál, s visszaestek a mezőnyben. Hátrébb kerültek, de végül mindketten célba értek, s ha nem is győzelemmel, de mégis világbajnok lett Hamilton.

Magaslati pálya
Nem egyszerű helyszínen található a mexikói pálya. Az új versenyhelyszín egyedi, 2200 m-es tengerszint feletti magaságával komoly kihívások elé helyezi a mérnököket. A motorok nagy próbatételnek néznek elébe a magaslati levegő miatt. A levegő oxigéntartalma 78%-os, emiatt a motornak többet kell dolgoznia ahhoz, hogy ellensúlyozza az oxigénhiányt. 2017-ben a Renault-motoros autók küszködtek a magaslati pályán, sorra haltak le az erőegységek. Az öt kieső pilótából négy Renault-motoros autóval hajtott. S miközben a Renault-motor hajtotta Red Bullal Verstappennek sikerült nyernie, Ricciardo autója lerobbant.

Nincs jó passzban most sem a Red Bulltól a szezon végével távozó Daniel Ricciardo. Már a hétvégén Texasban is ki kellett állnia a versenyből, mert megállt alatta a technika. Mi történne, ha ismét nem bírnák a Renault-motorok az oxigénszegény környezetet? Rosszat nem mondhatna, jó képet kellene az ausztrál pilótának vágnia, hiszen jövőre önszántából a franciákhoz igazolt. A szokatlanul magasan elhelyezkedő magaslati pályán nehéz megjósolni az időjárást. Idén a esős-felhős időt jósolnak a versenyhétvégére (éppúgy, mint Texasban), de a pálya különleges helyzete miatt amúgy sem lehet 100 %-ban tudni, hogy pontosan milyen idő várható. Mexikó az a helyszín, amely már nagyon régen hiányzott a versenynaptárból. Az amerikai kontinensen amúgy sem túl sok Forma-1-es versenyt rendeznek, és az utóbbi időben megsokasodott mexikói Forma-1-es résztvevő (pilóta, szponzor…) által Mexikó kihagyhatatlan helyszín lett a Forma-1-es versenynaptárban. A jelenlegi mezőnyben Sergio Perez személyében már csak egy mexikói pilóta található, s ez így is marad, hiszen az USA-ban bejelentették, hogy a mexikói pilóta jövőre is a Racing Point Force Indiánál versenyez. A Pirelli idén még lágyabb gumikat visz Mexikóba. Szuperlágy, ultralágy és hiperlágy gumik közül választhatnak a csapatok, de az eső miatt az esőgumik használata valószínű.

A verseny és a pálya
Mexikóvárosban rendeztek korábban is futamot, de teljesen át kellett építeni ezt a pályát, hogy a mostani biztonsági előírásoknak megfeleljen. A jelenlegi pályán, az Autodromo Hermanos Rodriguezen 17 kanyar van, amely hárommal több, az eredetinél. A célegyenes a Forma-1-es versenynaptár egyik leghosszabbja. A versenypálya tengerszint feletti magassága egyedülálló. A versenynaptár leggyorsabb pályái közé tartozik. A 71-körös Mexikói Nagydíj október 29.-én helyi idő szerint 13.10-kor (nálunk 20.10-kor) veszi kezdetét Mexikóvárosban. A pálya hossza: 4,304 km, a teljes versenytáv 305,354 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2017-ből, ideje 1 perc 18,785 másodperc. 2017-ben Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg a Mexikói Nagydíjat. A holland pilóta győztes ideje: 1:36:26.552 volt. A második helyen Valtteri Bottas ért célba. A bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené (Ferrari) lett.