„Nico fantasztikus munkát végzett ma, nagyon gyors volt. Küszködve tudtam csak őt magam mögött tartani, és nagyon hálás vagyok, hogy sikerült. Azt gondolom, hogy egy kis munka áll előttem a következő néhány hétben, hiszen tavaly Monacóban is szenvedtünk és ezen a futamon is. Meg kell találnom, hogy hol veszítem el az időt és ezt ki kell küszöbölnöm a következő versenyen.” – szögezte le magabiztosan a versenygyőztes brit.

Bahrein után ismét izgalmas csata szemtanúi lehettünk a két Mercedes-pilóta, Hamilton és Rosberg között. Utóbbi elmondása szerint egy körre lett volna még szüksége, hogy megelőzze csapattársát (aki szerint is gyorsabb volt Rosberg nála). Hamilton egyébként nem volt elégedett az autójával és saját teljesítményével sem. Folyton panaszkodott csapatának. Először a pilótafülke hőmérséklete zavarta, majd gumijának szemcsésedése okozott fejfájást neki és a csapattagoknak.

Fotó: Amber PR Fotó: Amber PR

A Red Bull lépésről lépésre kezd felzárkózni, de messze még az út vége. Ricciardónak az ausztráliai kizárását követően ez az első idei dobogós helyezése, s közben Sebastian Vettel a 15. helyről rajtolva egy nagy bravúrral lett végül negyedik. Bár Ricciardo ezúttal is jobb helyezést ért el Vettelnél, a német pilóta megelőzi csapattársát az egyéni ponttáblán.

Valtteri Bottas nagyon szépen jött el a rajtoláskor, s végül az ötödik helyre hozta célba Williams-szét. A fiatal finn maga mögött tartotta a helyi hőst, Fernando Alonsót is, aki végül a hatodik helyen ért célba csapattársa, Kimi Raikkönen előtt. Alonso sokáig Raikkönen mögé beragadva autózott, s csak a futam vége fele előzte ki csapattársát, miközben a két csapattárs eltérő stratégia mentén versenyzett. Az utolsó két pontszerző helyezés Romain Grosjeané és Sergio Perezé lett. Grosjean ezzel hozzásegítette csapatát, a Lotust, idei első pontjaihoz. Perezt Force Indiás csapattársa, Nico Hülkenberg követi a tizenegyedik helyen. Bár a Force India egy helyet lecsúszott a konstruktőri ponttáblán, pilótái teljesítménye még mindig kimagasló.

2014-es Spanyol Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton Mercedes 1:41:05.155 2. Nico Rosberg Mercedes + 0.6 3. Daniel Ricciardo Red Bull + 49.0 4. Sebastian Vettel Red Bull + 1:16.7 5. Valtteri Bottas Williams + 1:19.2 6. Fernando Alonso Ferrari + 1:27.7 7. Kimi Raikkönen Ferrari + 1 kör 8. Romain Grosjean Lotus + 1 kör 9. Sergio Perez Force India + 1 kör 10. Nico Hülkenberg Force India + 1 kör 11. Jenson Button McLaren + 1 kör 12. Kevin Magnussen McLaren + 1 kör 13. Felipe Massa Williams + 1 kör 14. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör 15. Pastor Maldonado Lotus + 1 kör 16. Esteban Gutierrez Sauber + 1 kör 17. Adrian Sutil Sauber + 1 kör 18. Jules Bianchi Marussia + 2 kör 19. Max Chilton Marussia + 2 kör 20. Marcus Ericsson Caterham + 2 kör 21. Kamui Kobajasi Caterham Nem ért célba 22. Jean-Eric Vergne Toro Ross Nem ért célba

Spanyolország után két múlva egy ikonikus helyszín következik. Május végén ugyanis a luxus és csillogás hazájába, a szponzorok kedvenc helyszínére, Monacóba érkezik a Forma-1-es cirkusz. 2013-ban Nico Rosberg nyert Monacóban, kérdés, hogy ez sikerül-e újra a német pilótának, vagy Hamilton zsinórban ötödik győzelmét gyűjti be ezen a mindenki számára oly fontos helyszínen.

A világbajnokság eredménye az 5. futam után

1. Lewis Hamilton 100 pont 2. Nico Rosberg 97 pont 3. Fernando Alonso 49 pont 4. Sebastian Vettel 45 pont 5. Daniel Ricciardo 39 pont 6. Nico Hülkenberg 37 pont 7. Valtteri Bottas 34 pont 8. Jenson Button 23 pont 9. Kevin Magnussen 20 pont 10. Sergio Perez 20 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 197 pont 2. Red Bull 84 pont 3. Ferrari 66 pont 4. Force India 57 pont 5. Williams 46 pont 6. McLaren 43 pont 7. Toro Rosso 8 pont 8. Lotus 4 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!