Jenson Button nyerte meg az időjárás miatt kaotikusra sikeredett Kanadai Nagydíjat, amelyet a pályára zúduló eső miatt leállítottak, és amelyben ötször is pályára lépett a biztonsági autó. A brit pilóta szerencsésnek mondhatja magát, hiszen büntetései és két balesete ellenére léphetett fel végül a dobogó legfelső fokára és meg is tarthatta első helyét. Vettel drámája az utolsó körben jött, mikor is Button nyomására elvesztette a fejét és vezetői hibája folytán a brit pilótához került az első hely. A bronzérmes helyezés Mark Webberé lett.

„Végül az utolsó körben elkezdtem üldözni Sebet (Vettel), a pálya egy vizesebb részén szélesen ment autójával és így meg tudtam előzni és megszereztem a győzelmet. Ez egyike volt azon nagydíjaknak, ahol a semmiből jutottam valahová, aztán ismét a semmiből valahová. A mezőnyön átverekedni magadat, majdnem olyan jó érzés, mint megnyerni egy futamot. Mindig is mondtuk, hogy az utolsó körben kell vezetni és én az utolsó kör felében vezettem.” – szögezte le lelkesen Button.

Változó intenzitású eső borzolta a pilóták idegeit - a legrosszabbtól azért megkímélték őket Változó intenzitású eső borzolta a pilóták idegeit – a legrosszabbtól azért megkímélték őket

Michael Schumacher nagyszerű versenyzéssel lett negyedik, miközben Vitalij Petrov az ötödik helyre kormányozta célba Renault-ját. Felipe Massa ért célba egyedüli ferrarisként a hatodik helyen, úgy, hogy a célvonalban megelőzte Kamui Kobajasit. Fernando Alonso Jenson Button segédletével esett ki a versenyből, amikor is a brit előzés közben kisegítette a Ferrari spanyolját a pálya szélére. Jaime Alguersuari, Rubens Barrichello és Sebastien Buemi zárja az első tizet.

Az eső jött, a nézők maradtak Az eső jött, a nézők maradtak

A Kanadai Nagydíjnak már a rajtja sem volt a szokványos. Biztonsági autó mögött kezdte meg a mezőny a versenyt, mivel a pálya túl vizes volt ahhoz, hogy állórajttal induljanak a pilóták. Emiatt kötelező volt vizes abroncsokkal rajtolni, s a DRS is tilos volt addig, ameddig vizes volt a pálya. Öt kör megtétele után ment ki a pályáról a biztonsági autó és Sebastian Vettel megtartotta a vezetést annak ellenére, hogy Fernando Alonso támadni kezdte. Mark Webber megpördült miután autója összeért Lewis Hamiltonéval. Az ausztrál pilóta a 14. helyre esett vissza és Hamilton is vesztett több pozíciót. Hamilton Button mögé esett vissza, s ekkor megpróbálta visszaelőzni csapattársát a célegyenesben. Hamilton volt a gyorsabb, de Button rázárta az ajtót. A két autó összekarambolozott, Hamilton autója hozzáért a falhoz és néhány körrel később Hamilton kénytelen volt feladni a versenyt.

Button az egész mezőnyön átverekedtek magát Button az egész mezőnyön átverekedtek magát

Ekkor kijött a biztonsági autó és Button bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel túl gyorsan haladt a biztonsági autós időszakban. Button egyébként intermediate (köztes esőgumi) gumikra váltott az első bokszbeállásakor, s ekkor ő volt a pálya leggyorsabbja. Kicsit korán tette ezt, mivel néhány körrel később leszakadt az eső a pályára és a biztonsági autó harmadszor is kijött. Ekkor többen, így Vettel és Webber is teljes esőgumikra cserélte abroncsait.

Miközben a biztonsági autó mögött körözött a mezőny, az eső nem hogy nem csillapodott, hanem még jobban rákezdett és a pálya bizonyos részei vezethetetlennek bizonyultak. Vettel a rádióban el is mondta ezt a csapatának, s nem sokkal később, a 25. körben le is állították a futamot. Ezután két óra várakozás következett. Néha csillapodott, néha jobban rákezdett az eső, de elállni, nem állt el. Két óra múlva a biztonsági autó mögött újraindult a versengés, ismét teljes esős gumikon. Kilenc körig maradt bent a Mercedes és aztán kezdődhetett ismét a futam. Amint megengedett volt, a mezőny bement a bokszba intermediate gumikért, de Vettel még néhány körig kint maradt a pályán. A biztonsági autónak ismét ki kellett mennie a pályára, mikor Button és Alonso összeütközött. Alonso kiesett, mivel autója fennakadt a rázókövön, Buttonnak pedig ki kellett cserélnie a defektes gumiját.

A 41. körben ismét elindult a verseny, s miközben Vettel kényelmesen vezetett az élen, mögötte ádáz csaták folytak a helyekért. Heidfeld és di Resta összekarambolozott, Petrov bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel előzött a biztonsági autós periódusban. Bár a pálya még vizes volt, de a versenyigazgató engedélyezte a flexibilis hátsó szárnyak használatát a 45. körtől.

Vettel hibázott, ezért csak második lett. Jenson Button hatalmasat autózott Vettel hibázott, ezért csak második lett. Jenson Button hatalmasat autózott

Az 51. körben Mark Webber gyorsan száraz gumikra cserélte intermediate gumijait, majd néhányan követték őt. Mikor Vettel látta, hogy Webber húzása bejött, ő is bement a bokszba száraz gumikért. A német pilótának sikerült az élre visszajönnie. 13 körrel a verseny vége előtt ismét bejött a biztonsági autó a pályára mikor Heidfeld és Kobajasi összeütközött. Négy körrel később ismét, immáron utoljára nekilendültek az autók, s ekkor is még az élen állt Vettel. Button közben egyre leelőzte az előtte haladó autókat és elkezdte támadni Vettelt. Nem bírta a nyomást a német pilóta és mindössze néhány kanyarral a verseny vége előtt elvesztette az irányítást autója felett és ezzel lehetőséget adott Buttonnak, hogy megelőzze és megnyerje a versenyt.

A Kanadai Forma-1-es Nagydíj végeredménye

1. Jenson Button McLaren 4:04:39.537 2. Sebastian Vettel Red Bull + 2.709 3. Mark Webber Red Bull + 13.828 4. Michael Schumacher Mercedes + 14.219 5. Vitalij Petrov Renault + 20.395 6. Felipe Massa Ferrari + 33.225 7. Kamui Kobajasi Sauber + 33.270 8. Jaime Alguersuari Toro Rosso + 35.964 9. Rubens Barrichello Williams + 45.117 10. Sebastien Buemi Toro Rosso + 47.056 11. Nico Rosberg Mercedes + 50.454 12. Pedro de la Rosa Sauber + 1:03.607 13. Vitantonio Liuzzi HRT + 1 kör 14. Jerome d’Ambrosio Virgin + 1 kör 15. Timo Glock Virgin + 1 kör 16. Jarno Trulli Lotus + 1 kör 17. Narain Karthikeyan HRT + 1 kör 18. Paul di Resta Force India + 3 kör 19. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba 20. Nick Heidfeld Renault Nem ért célba 21. Adrian Sutil Force India Nem ért célba 22. Fernando Alonso Ferrari Nem ért célba 23. Heikki Kovalainen Lotus Nem ért célba 24. Lewis Hamilton McLaren Nem ért célba

A Forma-1-es mezőny két hét múlva ezúttal is a nyár elején (2011. június 26.) látogat el az Európai Nagydíj helyszínére, a valenciai utcai pályára, ahol immáron a negyedik futamot rendezik. Tavaly Sebastian Vettel nyerte a futamot. Mivel azonban a Red Bull autóinak és a McLareneknek is fekszik a valenciai pálya, mostani sikerén felbuzdulva akár Jenson Button is állhat majd a dobogó legtetején.

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 161 pont 2. Jenson Button 101 pont 3. Mark Webber 94 pont 4. Lewis Hamilton 85 pont 5. Fernando Alonso 69 pont 6. Felipe Massa 32 pont 7. Vitalij Petrov 31 pont 8. Nick Heidfeld 29 pont 9. Michael Schumacher 26 pont 10. Nico Rosberg 26 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 255 pont 2. McLaren 186 pont 3. Ferrari 101 pont 4. Renault 60 pont 5. Mercedes 52 pont 6. Sauber 27 pont 7. Toro Rosso 12 pont 8. Force India 10 pont 9. Williams 4 pont