Mióta Ian Callum nyugdíjba vonult, a saját ízléséhez igazított Aston Martin mellett egyéb megrendelők projektjein is dolgozik. Most bemutatkozott első teljesen új munkája, a Prodrive megrendelésére megrajzolt terep-versenyautó, amely az első vázlatokhoz képest tényleg sokkal formásabb lett.

Teljesen az alapokról indult a jármű fejlesztése, amelybe a brit vállalkozás adta a technikai tudását, a projektet pedig Bahrein finanszírozza, ezért is jelenik meg az állam neve a márkanévben, a BRX rövidítés a Bahrein Raid Xtreme kifejezést rejti. A T1-es kategóriába sorolt járműből idén két darabot készítenek, ezekkel állnak majd rajthoz a január 3-án induló, és végig Szaúd-Arábiában haladó Dakar Ralin a Prodrive versenyzői, Sebastien Loeb és Nani Roma.

A Prodrive a 2021-es Dakaron szerzett tapasztalatokat is felhasználva készíti el a BRX Hunter ügyfélváltozatát, amelyet aztán – akár technikai támogatással együtt – bárki megvásárolhat majd.

https://twitter.com/BRaidXtreme/status/1339926653699563520