Terepre és aszfaltra optimalizált kiviteket is kínál a Triumph

Vannak gyártók, amelyeket egyáltalán nem tépázott meg a pandémia, a Triumph például 2020 decembere és 2021 decembere között rekordmennyiségű motorkerékpárt adott el, a 75 ezer példányos értékesítési volumenhez pedig nem csekély 650 millió fontos bevétel társult. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a márka hamarosan beszáll a krosszgépek és az endurók piacára, illetve hogy az indiai Bajajdzsal partnerségben kis lökettérfogatú modellekkel is jelentkeznek, alighanem nyilvánvaló, hogy merre tartanak. Nick Bloor vezérigazgató célja nem lehet más, mint az eladási darabszámok tekintetében szépen, lassan felzárkózni a KTM-re és a BMW-re.

A nappali fénnyel ellátott, full-LED-es fényszóró alapáras

2022-ben viszont egyértelműen a Tiger 1200-as új nemzedékére irányul a legtöbb figyelem, amely a márka zászlóshajó túraendurójaként nem csak a szegmens állócsillagainak számító BMW R 1250 GS-nek vagy a KTM 1290 Super Adventure-nek állít konkurenciát. Mivel sportos, aszfaltorientált kivitelt is bemutattak, a Ducati Multistrada vevőjelöltjeire is kivetették a hálót a britek – a formatervezők egy kissé minimalista stílusú, kevés burkolattal öltöztetett gépet rajzoltak. Az új modellt a Speed Triple RS-ben is bevetett, 1160 cm3-es, soros háromhengeres hajtja, vagyis a lökettérfogat minimálisan csökkent a felmenőhöz viszonyítva. Ez a teljesítmény- és nyomatékadatokon nem látszik, ugyanis 150 lóerőt és 130 Nm-t produkál, amivel a legerősebb kardánhajtású túraenduró a piacon. A Tiger másik ütőkártyája az alacsony súly lehet, a 240 kg-os menetkész tömeg azt jelenti, hogy 25 kg-mal kevesebbet nyom a mérlegen, mint elődje. Önmagában az új fejlesztésű vázzal 5 kg-ot spóroltak, de a lengőkar is 1,5 kg-mal könnyebb, mint korábban.

A Triumph 3 éves, kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal az újdonságra

A súly mellett az is fontos, hogy összesen 5 kivitelben választható a Tiger 1200-as. A GT-nek, vagyis az elöl 19, hátul 18 colos, öntött felnis modellnek 3 alváltozata van, a „mezei GT” mellett elérhető gazdagabban felszerelt Pro, illetve 20 helyett 30 literes tankkal épített Explorer verzió is. A Rally modellek (Rally Pro és Rally Explorer) egy kicsit más közönségnek szólnak, hiszen egyértelműen terepre születtek: az elöl 21, hátul 19 colos felnikre a GT-knél használt Metzeler Tourance abroncsok helyett Metzeler Karoo gumikat húznak, illetve a félaktív Showa rugózó elemek útját elöl és hátul is 20 mm-rel növelik (220 mm). A Rally kivitelek egy külön offroad menetprogramot is kínálnak, amelyben a kipörgésgátló és az ABS is deaktiválódik. A felszereltség már alapból teljes, a GT bázis kivételével mindegyik Tigerhez felár nélkül adják a gyorsváltót, a tempomatot, a visszagurulás-gátlót a dőlésszög-érzékelős, full-LED-es fényszórót és a fűtött ülést is – az Explorer alváltozatoknál az utas ülése is fűtött, nagy újdonságként pedig holttérfigyelő segíti a biztonságos sávváltásokat.

Akár 52 literes topcase is rendelhető a Tigerhez – a koffereket az olasz Givivel közösen fejlesztették

Az extralista passzol a motor pozicionálásához, a tavasszal piacra kerülő modell kiegészítő fényszórókkal, magasabb szélvédővel, futófényes irányjelzőkkel, haspáncéllal és különböző kofferekkel is rendelhető lesz.

Triumph Tiger 1200 GT
Lökettérfogat: 1160 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 9000/perc
Max. nyomaték: 130 Nm 7000/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1560 mm
Ülésmagasság: 850/870 mm
Üzemanyagtank: 20 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R19/150/70 R18
Menetkész tömeg: 240 kg
Forgalmazás: tavasztól