Már egy ideje az az általános vélekedés az autóiparban, hogy a fém-levegő akkumulátorok jelenthetik a megoldást az elektromos autók energiatárolási problémájára. Egy izraeli csoport most azt állítja, sikeresen küzdötte le a problémákat.

A Phinergy társaság már elkészült a működőképes prototípussal is, egy Citroën C1-est építettek át akkumulátoros-elektromos meghajtásúvá, amelybe aztán a prototípus alumínium-levegő akkumulátorukat beépítették – ez egyébként nem a hajtómotort, hanem a szintén a fedélzeten lévő lítium-ion akkumulátort táplálja. Az izraeliek becslése szerint a mindössze 25 kg tömegű akkumulátoruk segítségével akár 1600 km-re is meg lehet növelni az elektromos autók hatótávolságát – az alumínium ugyanis kg-onként 8 kWh energiát tárol. A könnyűfémből a levegő oxigéntartalmának felhasználásával keletkezik alumínium-oxid, az eljárás során pedig elektromos energia szabadul fel.

Az ezüstöt is tartalmazó katalizátor mellett víz is kell a reakcióhoz, az izraeliek ott érték el az áttörést, hogy ők sikeresen oldották meg a CO2 kizárását a folyamatból. A Phinergy egyébként azt mondja, már megállapodott egy nagy gyártóval arról, hogy 2017-ben kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz az alumínium-levegő akkumulátora. Ez lenne a szép, új, tiszta és csendes világ kezdete?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!