Amíg mi itt Magyarországon már két generációval meghaladtuk azt a Suzuki Swiftet, amivel a japánok elindították az esztergomi gyárat, Kínában még mindig jól fogy az autó. Lingyang néven gyártják lépcsős hátú karosszériával, olcsósága miatt az egyik legnépszerűbb kis szedán. Azonban szűk negyed évszázad után (1989-ben dobták piacra Japánban) elérkezett az ideje végre a búcsúnak.

A Changan Suzuki mérnökei épp azon vannak, hogy megfelelő utódot készítsenek az autónak. Teljesen új a karosszéria, ami a hűtőrácsból a vastag álcázás ellenére látszik, úgy tűnik, mintha az A:Wind tanulmány stílusát követi. Új a műszerfal, igaz, egyes elemek – például kormánykerék az első SX4-ből, ajtókilincsek a korábbi Swiftből, stb. – ismerősek lehetnek. A lényeg az, hogy megőrizze olcsóságát és ezáltal népszerűségét az autó, az alapmotor valószínűleg az 1,2-es négyhengeres lesz, amely helyett felár ellenében 1,6-os, 109 lóerős tizenhatszelepest lehet majd kérni.

Ránézésre ez az autó a Swift, és nem az új SX4 S-Cross rokona műszakilag, tehát egy számmal kisebb annál az autónál, amelynek bemutatkozása januárban várható Indiában, és korábban már láthattak itt az oldalon álcázás nélkül. Biztosabbat csak azt követően tudunk majd mondani, hogy bemutatkozik az autó, amire áprilisban, a Pekingi Autószalonon kerül majd sor. Az biztos, hogy az SX4 alapú szedán nem lesz elérhető Európában, a Swift Sedan visszatéréséről egyelőre nincs hír.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!