Manapság, hogy az olcsó kőolajár miatt a Tesla Motors jelentősége (értsd tőzsdei árfolyama) csökken, minden apró jó hírre szüksége van a cégnek, épp ezért sietett még a 2014-es esztendőben közreadni a nagy hírt Elon Musk, a tulajdonos, hogy a már nem gyártott Roadster típus tulajdonosai újdonságokra számíthatnak.

Mindenki azt hitte, hogy rögtön megvásárolható fejlesztéseket jelent be, ehhez képest a Tesla Roadster 3.0 csomagnak épp csak a tartalmát tudtuk meg. Arról, hogy mikor vagy épp mennyiért tudnak majd hozzájutni az új rendszerekhez a tulajdonosok, még nem nyilatkoztak. Igen nagyvonalú újdonságokat ígérnek, például egy új fejlesztésű akkumulátor-cellával 31 százalékkal, 70 kWh-ra növelik az akkumulátor-telep kapacitását. Az aerodinamika módosításával (modern számításokkal kifejlesztett utólag felszerelhető spoilerkészlet) 15 százalékot javítanak a légellenálláson, és 20 százalékkal alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsokat is kap az autó. Mindezen változtatások azt eredményezik, hogy a szabványos mérési ciklus szerinti hatótávolság 644 km-re emelkedik, amelyet 2015 elején egy nonstop San Francisco-Los Angeles túrával bizonyít majd a cég. Az átépítésre való megbízást leghamarabb 2015 tavaszának vége felé fogadja majd a cég, miután az új akkumulátor-telep túlesik a kötelező biztonsági teszteken. A Tesla Motors egyébként hangsúlyozza, hogy nem ez az utolsó módosítása a konstrukciónak, hiszen a Roadster tulajdonosok a cég többi autójához hasonlóan folyamatos terméktámogatásra számíthatnak a jövőben is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!