A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2018. április 11-én 9 óra és 15 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.
Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen tíz járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint – a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – két külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel! Továbbá felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás alapján ezen szabálysértés elkövetéséért a hatóság 6 büntetőpontot szab ki.