Nem egyszerűen bértárgyalásokat folytat a Škoda autógyár a dolgozóit képviselő szakszervezetekkel, hanem a lejáró kollektív szerződés megújítása is tárgya az egyeztetéseknek. Egyelőre csak közeledtek egymáshoz a felek, de még nincs megegyezés, a szakszervezetek bejelentették, hogy április 15-én 1-1 órás figyelmeztető sztrájkot tartanak délelőtt és délután is, ha nem sikerül aláírni az új megállapodást, ezt követően pedig határozatlan idejű munkabeszüntetést tartanak majd.

Tavaly rekord eredményt ért el a Skoda, 500 millió euró osztalékot fizettek. A munkások több pénzt és kevesebb túlórát akarnak Tavaly rekord eredményt ért el a Skoda, 500 millió euró osztalékot fizettek. A munkások több pénzt és kevesebb túlórát akarnak

Az érdekvédelmi képviseletek első körben 6,5 százalékos béremelést kértek, ezt később lejjebb vitték, de keveslik a gyár 3 százalékos javaslatát. A Škoda Csehország legnagyobb exportőre, 2014-ben 665 millió eurós nyereséget ért el 46 százalékkal haladva meg a 2013-as teljesítményét, először lépve át az évi 1 milliós darabszámot. Az autógyár 500 millió euró osztalékot fizetett a részvényeseinek. A szakszervezetek már korábban megalkudtak arról, hogy egyszeri 24 000 koronás prémiumot kapnak a munkavállalók a 2014-es teljesítményért – a Škodánál egyébként jelenleg 34 000 korona az átlagbér. A dolgozók egyébként leginkább azzal elégedetlenek, hogy rengeteget kell túlórázniuk.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!