A Suzuki bejelentette, hogy a részéről befejezettnek ítéli meg a Volkswagennel kötött együttműködését, és felszólította a Volkswagen kosnzernt, hogy adja vissza a 19,9 százalékos részvénycsomagját, és ha nem tesz így, akkor egy nemzetközi bíróság elé viszi az ügyet. A megállapodás két éve alatt egy közös projektet se valósított meg a német és a japán cég.

A Volkswagen alaptalannak nevezte a Suzuki vádaskodását, és a hivatalos állásont szerint még mindig bíznak a közös munkában. Elemzők szerint a Volkswagennek most már nincs sok alternatívája, vissza/el kell adnia a Suzuki részvényeit. A Volkswagen számára mindig is az indiai piacra való belépés volt a mozgatórugó, ahol a Suzuki a Maruti révén fölényesen piacvezető. A részvények értékesítését pedig azért akarják elkerülni, mert a két évvel ezelőttihez képest jelentősen csökkentek az árfolyamok, azaz sokkal kevesebb pénzt kapnának, mint amennyit fizettek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!