Egyfelől egy csapásra megújítja kínálatának túlnyomó részét a Volvo, de egyben arról is beszéltek nekünk Göteborgban a svéd gyár vezetői, mit hoz a jövő. Először is új motorokkal találkozunk majd, és jövőre bemutatkozik az új, nagy méretű építőkészlet.

A jelenleg is használt motorjelölési rendszer függetlenítette a motorokat a lökettérfogattól, a következő lépcső pedig az egyenmotor alkalmazása. Lesz egy benzines- és egy dízelmotor, amelyek közeli rokonai lesznek egymásnak (egy gyártósoron készülnek majd az igényeknek megfelelően), és mindkettő „két litert megközelítő” lökettérfogattal és négy hengerrel rendelkezik. Utóbbi később még változhat, szó szerint „legfeljebb négy hengerre” pontosították, azaz idővel várható, hogy a Volvo is elkészíti majd a saját, 1,5 literes háromhengeresét, ami mondjuk a V40-es utódába kerülhet majd idővel.

A Volvo Environmental Architecture másik fontos újítása, hogy jelenleg nyolc „örökölt” motort használnak a svédek, nyolc különféle váltóval kombinálva, a jövőben lesz egy benzines- és egy dízel blokk, kétféle, hatfokozatú kézi kapcsolású váltó és egy 8 fokozatú automatikus. Sokkal kevesebb dolga lesz a mérnököknek a motorokkal és azok autóhoz illesztésével, nagyobbak a darabszámok, csökkennek az egy darabra eső költségek. Benzinesként a 140-280+ lóerőt (felhívták a figyelmet arra, hogy felfelé nyitott a skála) fedik le, dízelként a 120-230 lóerő lesz a teljesítmény-tartomány. És ehhez jön még az elektromos rásegítés, az összes új motor kombinálható különböző teljesítményű hibrid hajtással, a legdögösebb változatokba kerülő benzin-elektromos hibrid hajtásra 400 lóerő/6-700 Nm rendszerteljesítményt említettek, ami V8-as szint, vagy még annál is több. Már az idei év vége előtt elkezdik az új motor alkalmazását, de több éves átmeneti időszak lesz majd, mire minden Volvót az új motorcsalád mozgatja majd.

Egy autó lesz a lemezek alatt

A Scalable Product Architecture nevű építőkészletet a hatvanas sorozattól fölfelé vetik majd be, jelen pillanatban azt mondják, nem tudják majd ráhúzni a következő kompakt autót – ahhoz még mindig keresik a megfelelő partnert. Az SPA lényege (a Volkswagen MQB-hez hasonlóan), hogy csak az első tengely-tűzfal méret adott, minden más szabadon változtatható. A mostaninál nyújtottabb lesz az orr, az A oszlop hátrébb kerül, és alapból fel van készítve a hibrid hajtás – normál vagy konnektorról tölthető – komponenseinek fogadására. Elsőként a jövő év végén bemutatkozó, 2015-től a kereskedésekbe kerülő XC90-utód használja majd, erről korábban közöltünk már pár vázlatot, a sejtelmes képek alapján annyit mondhatok, valószínűleg az elfogadott terv rajzai azok. Ezt követően egy évvel várható az S80 és a V70-es kombi utóda, és egyelőre nem tudunk dátumot a 2+2 üléses sportkupé érkezésére – utóbbival kapcsolatban említették a 400 lóerős maximális rendszerteljesítményt, meg az összkerékhajtást is. És megnyugodhatnak a rajongók, azok alapján, amit láttunk (körvonal és esetenként az oldalsó ablakvonal vége) újra kockák lesznek a nagy Volvók.

A svédek tehát azon dolgoznak teljes erővel, hogy hosszú távon is életképessé tegyék működésüket, és megőrizzék piacvezető szerepüket a konnektorról tölthető hibridek terén (már kétezer V60 Plug-In Hybridet értékesítettek). Az elvégzett fejlesztőmunkának segítségével szigorúan szakmai partnert is keresnek, a Geely egyelőre marad pénzügyi befektetőként a háttérben. Még van ugyan 5-7 év a V40-es modellciklusából, de pár éven belül alá kellene írni a szerződést…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!