A gyorsasági nagy része még a tapasztalt “sivatagi rókáknak” is új volt. Kiséket a jelek szerint nem törte össze a tegnapi büntetés: ma ismét parádésat autóztak, és a szakaszon 28. helyre hozták a kék Nissant.

Palikék sem mentek rosszul, ők a szakaszon a 48. összetettben a 42. helyre jöttek be. A kamion jelenleg a harmadik ellenőrzőponton van túl.

Versenyzők nyilatkozatai:

Kis Sándor: “Ma a saját tempónkat tudtuk autózni. Egy darabig az elején porban mentünk, de aztán sikerült előznünk, és szét is szakadt a mezőny, úgyhogy a saját ritmusunkban tudtunk menni. Annyi volt még a problémánk, hogy a végén 150 kilométert jöttünk szervó nélkül, az egy kicsit munkás volt. A pálya maga tipikus marokkói köves pálya volt, lehetett rajta döngetni. Az autónk tökéletesen működött, úgy érzem, most a helyünkön vagyunk.”

Palik László: “Egy évvel ezelőtt ugyanitt, Marokkóban az egyik szakasz elején kaptunk egy hátsó durrdefektet, és elestünk. Ma megismétlődött ugyanez a szituáció, de szerencsénkre azzal a különbséggel, hogy el nem estünk. Viszont amíg mi a kerékcserével bíbelődtünk, mellettünk szépen elhúzott vagy tíz autó, s így amikor továbbmentünk, kvázi a lassabb autók között találtuk magunkat egy olyan szakaszon, ahol nem igazán lehetett előzni. Hát mit mondjak? Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne csináljak hülyeséget. Nagyjából a pálya feléig tartott ez az áldatlan állapot, onnantól tudtunk a saját tempónkban menni. A pálya rettentő köves volt, tipikus marokkói, aztán 150 kilométerrel a vége előtt kisimult, és onnantól nagyon lehetett jönni. Ami pedig a kisautót illeti, ma is tökéletesen működött a drágám.”

A többi magyar közül ma két motorosunk is remekelt: Varga Ákos a 44., Nagy Péter az 57. helyre futott be, összetettben a 41. illetve az 55. helyen állnak. Hermann Henrik is befejezte a mai gyorsaságit, ma 176., az összetettben a 167. helyen áll.

Az autósok mezőnyében Szalay Balázsék az 55., Lisziék a 68. helyen teljesítették a mai szakaszt, összetettben előbbiek az 54., utóbbiak a 61. pozíciót birtokolják.

Az élmezőnyben a motorosok versenye látványos eséseket hozott, az eddig vezető Fretigné pedig eltévedés miatt vesztett időt. A napi győzelmet – életében először – az ausztrál Andy Caldecott szerezte meg. Az összetettben Comáé a vezető hely, 43 másodperc előnnyel.

Négy keréken Colin McRae volt ma a leggyorsabb a Nissannal, s ezzel az összetett elsőséget is bezsebelte. Mögötte csapattársa, De Villiers és a volkswagenes Jutta Kleinschmidt érkezett.

A kamionok között a nagy favorit ifjabb De Rooy sokáig vezetett, de aztán felborult, s így a címvédő orosz Csagin húzhatott újabb strigulát a ‘nyert szakaszok’ rovatba.