2008-ban alapították a GM Uzbegistan céget a korábbi UzDaewoo autógyár infrastruktúráján, majd a General Motors 2018-ban teljesen kiszállt a cégből, és eladta részesedését az üzbég állami tulajdonban lévő Uzavtosavdo vállalatnak, a korábbi típusokat szerződés alapján gyártják tovább, illetve a névhasználatról is külön szerződés rendelkezik. Ehhez képest Üzbegisztán elnöke, Shavkat Mirziyoyev megfenyegette a céget, hogy ha nem teremtenek a meglévő 10 ezer mellé még 10 ezer munkahelyet, akkor bezárják az üzemet, azaz saját magát fenyegeti. A gyárban készítik és fényezik a karosszériákat, de a fennmaradó alkatrészeket külföldről szállítják Üzbegisztánba, ahol aztán készre szerelik a kocsikat. Az új modellek – Equinox, Traverse és Trailblazer szabadidő-autók – gyártásának beindítása 1 milliárd dolláros befektetést igényelne, de a GM-nek erre most nincs pénze, szóval könnyen lehet, hogy a fenyegetőzés hatására egyszerűen veszni hagyja a gyárat, amely a kapcsolódó infrastruktúra nélkül működésképtelen – tulajdonképpen a beszállítói háttérnek a megteremtését akarja elérni az üzbég elnök, amikor saját magát fenyegeti.