Mintegy 81 millió dolláros befektetéssel fejleszti a Cadillac a GM formatervező központját kiszolgáló prototípus-építő műhelyt, mivel ott fogják majd készíteni a márka új csúcsmodelljét, amelyet a most bemutatott Celestique nevű tanulmány előlegez meg. Az Ultium-alapot használó luxusautót kézzel fogják összerakni a vásárló igényei szerint.

A 120 éves történelemmel rendelkező márka régmúltjában vannak csak olyan fényűző autók, amelyeket újra fel akarnak idézni, a múlt század 30-as éveiben kínált V16-os modelleket és az 1957-es Eldorado Brougham-et hozták fel példaként. Ezeken kívül Eero Saarinen finn építész mid-century modern stílusú házai (ő tervezte a GM Global Technical Center-t is) inspirálták a formatervezőket, akik természetesen kihasználják a LED-technológiában rejlő lehetőségeket is, hiszen olyan autót akarnak készíteni, ami az emberek – legyenek azok a karosszérián belül vagy kívül – összes érzékére hat.

A műszerfalon például rögtön 5 kijelzőt helyeztek el, ezek közül a legnagyobb 55 colos képátlójú, amely úgy teszi lehetővé az utas számára például egy film nézését, hogy a sofőr nem látja a képet. A természetes fény beengedéséről gondoskodó üvegtetőnél zónánként lehet majd szabályozni az árnyékolást, és mindezeken felül az ügyfél választhatja ki a neki tetsző anyagokat és színeket. Még nem tudni, mikor kerül sorozatgyártásba a Cadillac Celestique, de azt már lehet tudni, hogy alaphangon 300 000 dollárba fog kerülni, ezzel kétszer olyan drága lesz, mint a második legdrágább autója a márkának, az Escalade-V.