A Cadillac márka is nagyon készül már az elektromos jövőre, de nem feledkezik meg a jelenkori vásárlóiról, akik egyvalamire vágynak: többre. Ennek megfelelően elkészítették az Escalade szabadidő-autó sportváltozatát, amely méretét (5,38 vagy 5,76 méteres hossz, 2,06 méteres szélesség és 1,95 méteres magasság) és tömegét (2820 kg vagy 2906 kg) meghazutolóan gyors: a 0-96 km/óra sprintet kevesebb, mint 4,4 másodperc alatt letudja.

Mindez annak köszönhető, hogy a motorházteteje alatt a márka eddigi legerősebb V8-asa dolgozik, a 6,2 literes lökettérfogatú, hengerenként 2 szelepes V8-asra az eddigieknél nagyobb szállítású kapacitású kompresszort szereltek, így a teljesítmény 691 lóerő (6000/perc), a maximális nyomaték 885 Nm (4400/perc) – ezeket az értékeket az USA-ban prémiumnak számtó 91-es oktánszámú benzinnel tudja az alumínium blokk, amelynek leszabályozási fordulata egyébként 6300/perc.

A 10 fokozatú automatikus váltót felkészítették a megpróbáltatásokra (rajtprogram is a vezető rendelkezésére áll), a megfelelő lassulásról a Brembo-tól származó fékrendszer gondoskodik, a 22 colos alufelnikre 275/50 méretű négyévszakos abroncsokat szerelnek gyárilag. Arra hivatkozással, hogy még nem kezdték el a forgalmazást, a szabványos fogyasztásadatokat sem közölték, de nem árt észben tartani, hogy a benzintank mérete 91-107 liter annak függvényében, hogy a rövid vagy a hosszú karosszériáról van szó.

A Cadillac Escalade-V számára sportosabbra programozták a légrugózást, pillangószelepes kipufogórendszer gondoskodik a megfelelő V8-as hangról, amelynek alternatívájaként a 36 hangszórós AKG Studio hifi szolgál. Az alapár 149 990 dollár.