A hátsókerékhajtású Manta kedvező árával és egyszerű technikájával lopta be magát az emberek szívébe, hiszen a rengeteg, Asconával közös alkatrész miatt még a szétgyilkolt példányokat is ésszerű keretek között rendbe lehetett hozni. Manapság már kezd veterán-státuszba kerülni az autó, azaz hazánkban is egyre-másra jelennek meg a kitűnő állapotban lévő példányok, nem egyszer OT rendszámmal.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2014/10/237880_manta3.jpg?x88250)
Ennek ellenére nemhogy túlzásnak, de egyenesen utópisztikusnak tűnhet, hogy valaki 41 950 eurót, azaz 12,85 millió Ft-ot kér egy teljesen szériaállapotban lévő példányért. Pedig nem valószínű, hogy sokáig hirdetik az autót, hiszen annak van egy egyedülálló tulajdonsága. Gyári új darab.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2014/10/237879_manta2.jpg?x88250)
Persze legalább 27 évvel ezelőtt készült, hiszen 1987-ben gördült le az utolsó példány a szalagról, ennek ellenére mostanáig mindössze 96 km-t tett meg. Az évi 3,5 kilométer nagyjából egy próbautat, majd sok tologatást jelenthet, pontosat nem tudunk, mert a holland P. Verkuylen autókereskedés nem részletezi az autó történetét. Még a gyártási évben se lehetünk biztosak, csak az első forgalomba helyezés időpontja, 1989 augusztusa szerepel a hirdetésben, ami arra utal, túltárolt autóként kezdte meg életét ez a Manta.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2014/10/237883_manta6.jpg?x88250)
Az utolsó évekre jellemző GSi felszereltség nemhogy teljes, de makulátlan állapotú, a csomagtérben még sohase szállítottak semmit se, és valószínűleg a hátsó ülést se érintette még emberi ülep. Talán magának az Opel gyárnak sincs ilyen állapotú autója, amelynél még az alvázra fröcskölt konzerváló viasz is megvan az utolsó cseppig!
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2014/10/237882_manta5.jpg?x88250)
A rend kedvéért azért említsük meg, hogy a 2,0 literes karburátoros motorral és 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltóval szerelt Opel Manta GSi-ről van szó, amelyet a hollandiai Molendijk városában kínálnak eladásra. Biztos lesz olyan német gyűjtő, aki nem sokat gondolkodik majd az ajánlaton.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2014/10/237881_manta4.jpg?x88250)
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!