Miután New Yorkban eredményesen megnyerte az új taxik számára kiírt tendert (bár lehet, hogy semmi nem lesz a dologból…), a Nissan most egy másik, jelentős piac számára készített speciális bérkocsit: Londonnak. Ahogy az Egyesült Államok esetén, most is igen komoly módosításokat végeztek a konstrukción annak érdekében, hogy az NV200-as megfeleljen a szigorú brit előírásoknak.

Amíg a Yellow Cab-nél nyújtott karosszériát, új motort-váltót és a töréstesztek után áthelyezett benzintankot is kapott az autó, addig a Black Cab-nél az új első felfüggesztés jelenti a legnagyobb újdonságot. Londonban ugyanis nincs kivétel az alól a szabály alól, hogy a taxinak 7,6 méter átmérőjű körön meg kell tudnia fordulni. Ez az első, MacPherson rugóstagos első felfüggesztés komoly átépítését jelentette, a nyomtáv 20 centivel lett szélesebb a szériaváltozatnál, és nem csak az extra hossz miatt kellettek az új féltengelyek, hanem azért is, mert extrém módon el lehet fordítani az első kerekeket.

Amerikai rokonához hasonlóan kétoldali tolóajtó teszi lehetővé az utastér megközelítését, ahol hatalmas méretű üvegtető teszi lehetővé  fizető vendégeknek a látnivalók megcsodálását. De az is lehet, hogy ezzel próbálják kárpótolni a raktér végén ülő embereket a kis méretű oldalsó ablakok miatt. A hátsó ajtó mögött a kerekesszékes megközelítést lehetővé tevő rámpa található, ennek használata esetén előre lehet tolni az üléspadot.

A Nissan NV200 London Taxi motorterében az 1,5 literes dízelmotor dolgozik, 90 vagy 110 lóerős teljesítményt lehet választani, és kezdetben – 1 év múlva indul a forgalmazás – csak kézi kapcsolású váltóval (5 vagy 6 fokozat) lesz elérhető az autó. Mindez a jelenlegi taxiknál jelentősen alacsonyabb üzemeltetési költségeket jelent, a becslések szerint évi 1000 fontot lehet majd a gázolajon megspórolni, arról nem is beszélve, hogy a beszerzési ár is lényegesen alacsonyabb lesz majd a többi, a londoni követelményeket teljesítő taxinál. A részecskeszűrő miatt jelentősen javulhat a brit főváros levegőminősége, a 22 000 úton lévő taxi ma London részecskeszennyezésének ötödéért felelős. Automatikus váltóval szerelt NV200 London Taxit is fejlesztenek, és akkumulátoros-elektromos hajtás megvalósítását is tesztelni fogják.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!