Az elején kénytelen vagyok lelőni a poént: megannyi „divatterepeshez” hasonlóan az Xmodhoz sem rendelhetünk összkerékhajtást, zord körülmények közepette csupán a jelképesen, mindössze 10 mm-rel emelt hasmagasság lehet segítségünkre. Illetve ott van az Extended Grip (fokozott tapadás) rendszer, amellyel tulajdonképpen a menetstabilizáló és a kipörgésgátló beavatkozását állíthatjuk három üzemmódban. A PSA-csoport jó néhány modelljében alkalmazott, azonos elven működő Grip Controlhoz hasonlóan itt is forgókapcsolóval vezérelhetjük a rendszert, ami ugyan laza talajon jó  szolgálatot tesz, túl sokat nem kell tőle várni, az összkerékhajtást nem fogja helyettesíteni.

Az Xmod érkezésével köszönthetjük a Renault palettáján az 1,2-es TCe benzinmotor 130 lóerős verzióját (eddig csak 115 lovasként létezett), amelynek lökettérfogata parányinak tűnhet egy akkora autóban, a gyakorlat azonban mást mutat. Ha alacsony fordulatról gyorsítunk, kell neki egy kis idő, mire összekapja magát, a lélegzetvétel után viszont derekasan húz, de a kis lökettérfogatú turbós benzinesek között egyáltalán nem kiemelkedő a produkciója. A Renault szerint az új motor a korábbi 1,4-es, 130 lovas TCe-nél 15%-kal takarékosabb, ennek ellenére 8,2 literes tesztfogyasztást regisztráltunk.

Idejétmúlt a navigáció grafikája, egyébként kellemes a berendezés Idejétmúlt a navigáció grafikája, egyébként kellemes a berendezés

240 000 forint a „terepjárósítás” ára

Az emelt hasmagasság miatt elöl 10, hátul 20 mm-rel szélesített nyomtávon „terpeszt” az Xmod, így semmivel sem dől jobban a karosszéria, mint a kiindulási alap esetében. Kissé szintetikus érzést keltő kormánya ellenére jó vezetni a Scénicet, hiszen a váltó és a futómű is jelest érdemel, egyedül a pedálok közötti méretes szintkülönbséget kell szokni. Persze a normál Scénichez hasonlóan az Xmod is a családi autó szerepkörében mutatja igazán erős oldalát: kompakt külméretei ellenére nagyon tágas a hátsó sor, és akkor még nem beszéltünk a méretükkel a kategória átlagát jóval meghaladó tárolórekeszekről, vagy az egyszerű bővíthetőségről.

Forgókapcsolóval vezérelhetjük az Extended Grip rendszert Forgókapcsolóval vezérelhetjük az Extended Grip rendszert

Az Xmod verzió azonos felszereltség és motor esetén 240 000 forinttal drágább a „mezei” Scénicnél, ami a divatosabb külső fényében biztosan sok vevőt hoz majd az újdonságnak – az alapár 4 490 000 forint (1.6, 110 LE). A 130 lovas 1,2-es TCe verzió kizárólag Privilége szinttől érhető el (automata Renault-kártya, navigációs rendszer, napfényrolók a második sorban), így viszont már a 6 135 000 forintos ár sem szorul különösebb magyarázatra.

A fényezetlen karosszériaelemek ugyan védenek a kavicsfelverődések ellen, de terepre nem való az Xmod A fényezetlen karosszériaelemek ugyan védenek a kavicsfelverődések ellen, de terepre nem való az Xmod

Tetszett
– tágas, komfortos utastér
– bővíthetőség
– gazdag alapfelszereltség

Nem tetszett
– vaskos A-oszlop
– pedálszintkülönbségek
– sebességrögzítő gombjának elhelyezése

Összegzés
A Scénic alapvetően egy átgondolt, kellemes autó. Az Xmod verzió ehhez érdemben nem, „csupán” látványban tesz hozzá. A 130 lovas TCe helyett érdemes  a 290 ezer forintos felárért elérhető 1.5 dCi-t választani.

Renault Scénic Xmod 1.2 TCe 130
Összlökettérfogat: 1198 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 97 kW (130 LE) 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 205 Nm 2000/perc

Hossz./szél./mag.: 4372/1845/1656 mm
Tengelytáv: 2704 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1550/1560 mm
Fordulókör: 11,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1424/544 kg
Csomagtér: 437/1837 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,4 s
Max. sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 7,7/5,6/6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 145 g/km
A modell alapára: 4 490 000 Ft (Scénic 1.6, 110 LE)
A tesztelt verzió ára: 6 135 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!