Kecskeméten fogott fémhulladék-felvásárlással foglalkozó vállalkozásba 2007-ben Béla és felesége, Katalin (kérésükre nem a valódi nevüket használjuk). Két évvel később – betegség miatt – úgy döntöttek, hogy eladják a telephely felét. Kirakták a hirdetőtáblát. Ez az, amit soha többet nem tennének meg. A csaló – nevezzük Ottónak – pár héttel a tábla kirakása után jelent meg először a telepen. Ezzel kezdődött a történet, mely ma már súlyos betegségről, anyagi csődről és pereskedésről szól.

– Mindig ízléses öltönyben jelent meg. Egy Mercedes terepjáróval érkezett, és állandóan telefonált. Hol németül, hol szerbül, hol magyarul. Úgy tűnt, komolyan érdekli a terület. Több találkozás után elárulta, az tartja vissza az azonnali vásárlástól, hogy az eladásra szánt 5 ezer négyzetméter túl kicsi a terveihez – meséli Katalin.

>>> TOVÁBB >>>