Negyven évvel ezelőtt mutatta be a Volkswagen az Audi technikára épülő középkategóriás autóját, a Passat első generációját, amelynek forgalmazása 1973 július 25-én indult Németországban. Az első generáció egészen 1980-ig húzta, az ekkor bemutatott autó azonban sokkal sikeresebb volt, hiszen csak 2012-ben hagyták abba a gyártását.

Az 1987-ben bemutatott harmadik generáció már VW technikát és keresztben beépített motort használt, amelyet a modellváltásnak hívott alapos modellfrissítésnél is megtartottak 1993-ban. Aztán 1997-ben megint visszatértek a hosszmotoros Audi technikához, és már W8-as motorral is választható volt a típus.

A 2005-ben bemutatott és most is gyártott aktuális autó újfent keresztmotort kapott, itt a legnagyobb újdonság az, hogy a lépcsős hátú és kombi karosszéria mellett négyajtós kupéként (CC) is elérhető a Passat. Az Egyesült Államokban egy nagyobb méretű autót kínálnak ezen a néven, illetve Kínában még mindig készítik a régebbi modelleket. A jövőre várható új generációval az MQB alapokra helyezik át az autót.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!