December 16-án reggel hajnali 6 óra körül ütközött neki a 20 éves, a cikkekben csak Lin néven említett szakács az út mellett parkoló négy Ferrarinak. A sportkocsik tulajdonosai egy kávéra álltak meg egy parkolóban, mielőtt nekivágtak volna a Yilanba vezető útnak, a terveiket azonban megsemmisítette a saját bevallása szerint a volán mögött elalvó fiatalember.

Elsőként a sárga Ferrari oldalának ütközött, majd a fehér F12-es bal hátsó sarkát kapta el, és ezt nekilökte a kék 488-asnak, amely végül a piros 488-asnak ütközött. Mivel utóbbi autót épp csak érintette a kék, ennek tulajdonosa nem kívánt kártérítést, ellenben a másik három Ferrari tulajdonosa nem mond le a jussáról.

A sárga autónak 3 millió tajvani dollár (27,6 millió Ft), a kéknek 4 millió tajvani dollár (36,8 millió Ft) a becsült javítási költsége, legjobban a legdrágább fehér F12-es sérült, amelynek helyreállítását 5 millió tajvani dollárra (46 millió Ft) becsülik első, gyors becslés alapján.

A Mitsubishi vezetője józan volt a baleset idején, de nem volt biztosítása, tehát saját zsebből kéne fizetnie a mintegy 110 millió Ft-ra becsült javítási számlát; a szakácsként dolgozó, és anyja papírboltjába is besegítő fiatalembernek erre esélye sincs. Tajvaniak gyűjtést indítottak a fiatalember számára, volt, aki a javítás utáni fényezést vállalta be.