A Genfi Autószalonon leplezik le majd az új Mercedes-Benz E-osztályos kabriót, a Mercedes-AMG változatra még ezt követően is várni kell majd egy keveset, és noha a lépcsős hátúból készül, a vászontetősből Mercedes-Maybach nem lesz. Ahogy a kupénál, úgy itt is egy számmal nagyobb méreteknek örülhetnek majd a vásárlók annak köszönhetően, hogy az aktuális lépcsős hátú alapjára épül, utóbbihoz képest 15 mm-rel csökkentették a hasmagasságot, de ugyanazt a kényelmes hangolást kapja.
ekabrio2
Egy-az-egyben veszik át a műszerfalat a kupéból, tehát itt is a turbinákat idéző szellőzőnyílásokkal szembesülnek az emberek, de egyedi színösszeállítások is lesznek, például világoskék/vajszínű kombináció a zárt változatoknál nincs. Alapáron adják majd a többrétegű, különösen jó hangszigetelésű vászontetőt, amelynek nagyjából 20 másodpercre van szüksége a nyitáshoz/záráshoz. Megtartották az Aircap nevű légterelőt, amely nyitott állapotban az utastér fölött vezeti el a menetszelet.
ekabrio3
A karosszériavázat mindössze két helyen kellett megerősíteni, a motortér alatt egy X alakú, a csomagtér alatt egy V alakú merevítőt építettek be, és persze az utastér hátfala is megerősített; maradt hely a raktér bővítéséhez. A megfelelő kupéhoz képest 150 kg-mal magasabb a saját tömeg. Várhatóan az alapmotorok kivételével az E-osztály összes benzin- és dízelmotorja választható lesz a kabriónál, fontos eltérés, hogy kézi kapcsolású váltó nem lesz. A nyáron kerül majd a kereskedésekbe az új Mercedes-Benz E-osztály kabrió.

ekabrio4

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!