Bő egy hónap múlva, a január 10-19 között megrendezésre kerülő Brüsszeli Autószalonon lesz a közönségpremierje az Opel Insignia felfrissített változatának, akkor számíthatunk majd részletes információkra, addig csak a külső változásait mutató fényképekkel és pár szavas leírással kell beérjük.

A korábbinál szélesebb lett a hűtőrács, amelyen belül megnövelték a márkajelzés méretét és látványosabb lett maga a rács is. Karcsúbb lett a fényszóró, amelyen belül a pipa alakú LED-es menetfény a felső perem helyett már az alsó peremnél világít, a ködfényszóró pedig egy apró krómcsík alatt bújuk meg a szélső légbeömlőknél. A feláras IntelliLux fényszóró is fejlődött, 32 helyett már 84 tagú fényforrást használ, gyorsabban és pontosabban dolgozik. Hátul az eddigi ovális helyett már szögletesek a kipufogóvégződések.

A vezetési segédek sora a hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel bővült, új a tolatókamera is. A belső tér változásáról annyit közölnek, hogy optimalizált kezelőfelülettel rendelkeznek az érintőképernyős fejegységek, új a vezetéknélküli töltő. Lesznek új motorok is a kínálatban, de ezekről majd csak a bemutató alkalmával közölnek további információkat – könnyen lehet, hogy az Astrában már bejelentett háromhengeresek jelentik majd a belépőt az Insigniánál is majd a jövőben.