Baki Árpád megőrizte a Škoda Octavia Super eredeti rendszámtábláit is Fotók: A szerző

Ezek egyike volt a gömbölyded formájú, fecskefarkú, és a vásárlók által minőségi márkának tartott Škoda Octavia. Már majdnem túl voltunk a szocializmus hiánygazdálkodásának évein, amikor 1989-ben huszonéves fiatalemberként a zalaegerszegi Baki Árpád gépkocsivásárlásra szánta el magát.
– Az akkor nagyon népszerű Zsigulit, azaz Ladát szemeltem ki. Ezt az Octavia Supert Nagykanizsán hirdették, kíváncsiságból megnéztem és azonnal beleszerettem, az sem zavart, hogy két évvel idősebb volt nálam – idézte fel a kezdetet. Nagyon jó állapotban tartotta gazdája, azóta se sokat kellett költeni rá. A küszöböket és az első sárvédőt kellett kicserélni, aztán új festést kapott. Ezenkívül minden eredeti rajta, amit bizonyít az is, hogy a motor gyári száma azonos az alvázszámmal. Ráadásul a lopások elleni védelemként a karosszériába beleütötték még a rendszám karaktereit is – magyarázta.

Könnyen áttekinthető a műszerfal. A négyfokozatú váltó a kormányról kapcsolható, középen a kisebbik drótkarika a dudát szólaltatja meg

A nyomdász végzettségű, de kenyerét évtizedek óta gépkocsivezetőként kereső Baki Árpád régi járművek iránti vonzalmát nem csak a Škoda Octavia jelzi. A képzeletbeli istállójában ott áll a hatvanas évek elejéről származó két Steyer Puch robogó egy Simson Mofa moped társaságában, és felújításra vár még egy Škoda Octavia 1202-es kombi.
Az 1962-ben gyártott Octavia Super órája a vásárláskor 74 250 kilométert mutatott, és az eltelt évtizedek dacára újabb 100 ezer kilométert sem került bele. Tavaly motorgenerálon esett át egy elszabadult hajtókarcsavar miatt, de a nedves persellyel szerelt erőforrás javítása így sem volt nagyon költséges a kecskeméti mestereknek hála. A típushoz Prágában most is minden beszerezhető, árulta el Baki Árpád.

Komfort: kartámasz, hamutartó

Azt is elmondta, hogy munkája miatt néha havonta 20 ezer kilométert is volán mögött tölt, ezért inkább ünnepi alkalmakkor veszi elő a krémszínű, éltes korú szépséget. Rendszeresen jár vele az országban veteránautósok találkozójára. A Škoda Octavia nevét a latin szóból alkották, mert ez volt a gyár nyolcadik modellje a háború után. Az első kivitelt 1959-ben mutatták be és öt év után váltották le az 1000 MB-vel. Érdekesség, hogy a hiánypótlónak számító kombi változatot az Octaviából még 1971 karácsonyáig gyártották.
A négyhengeres, benzines, 1221 köbcentis, OHV-vezérlésű, a motortérbe felcsavarozott adattábla szerint 47 lóerős, Jikov-porlasztóval etetett motor ezeken az utakon öt-hat literrel is beéri 100 kilométerenként. Az orrból a hosszirányban beépített motor erejét a négyfokozatú, az első fokozat kivételével szinkronizált és a kormányról kapcsolható váltón keresztül kardántengely viszi a laprugókon nyugvó, merev hidas hátsó tengely 15 colos diagonál abroncsokkal szerelt kerekeihez. A lassítást dobfékekre bízták. Az utasok kényelmét elöl és hátul hamutartók, külön kapcsolható utastér-világítás is szolgálta, az első ülés kétszemélyes padja pedig egyben mozgatható.

A négy hengerben 47 ló ereje rejtőzik

Az elektromos rendszer az akkor nem szokatlan módon pozitív testelésű volt, az elosztófej bolgár gyártmányú trafóval adja a szikrát a négy henger gyertyáinak. Érdekesség: az első és a hátsó szélvédő azonos méretű, tehát csereszabatos, ami felverődő kő esetén megkönnyítette a gyors javítást.
Baki Árpád egyébként arról is ismerszik, hogy ő az egyike az 1995-ben 15 taggal megalapított zalaegerszegi veteránautó- és -motorklubosoknak. A kezdetektől betölti az elnöki posztot, bár közben sok éven át a civilszervezet programjait Pávlicsné Mikola Lívia koordinálta, egyebek mellett a veterán járművek Zala menti évenkénti nemzetközi találkozóját, és a klub már készül a jubileumi összejövetelre.

Az autóiparban azokban az években uralkodó divat szerint fecskefarkakat is kapott az 1959-től öt éven át gyártott Octavia