Szériaközeli tanulmányként és kémfotókról is megismerhettük már a Honda Civic 11. generációját, amelynek elsőként Észak-Amerikában tartották meg a hivatalos leleplezését. A jelenleginél sokkal letisztultabb lett a külső-belső megjelenés, ami annak köszönhető, hogy a típust a hetvenes-nyolcvanas években sikerre vivő vonalhoz kanyarodtak vissza. Észak-Amerikában egyébként az eddigi 48 év alatt több mint 12 millió Civicet értékesítettek, a 2015-ben bemutatott generációból több mint 1,7 milliót, ráadásul utóbbi vásárlók mind fiatalok voltak az autópiac átlagához képest.

Elsőként egyébként a Civic Sedan lépcsős hátú modellt ismerhetjük meg, az Európában népszerűbb ötajtóst majd később leplezik le – ahogy eddig, úgy ezentúl is minimálisak lesznek az eltérések a két befejezés között. Meredekebbé tették a szélvédőt azáltal, hogy az alját 5 centivel hátrébb vitték, így az A oszlop már az első kerék közepére mutat (ha képzeletben meghosszabbítjuk a vonalat). Az övvonal végén látható domborítás utal egyedül az előző generációra, egyébként sokkal egyszerűbbek a részletek. A karosszériaszerkezet csavarodási merevségét 8%-kal, hajlítási merevségét 13%-kal növelték az előző generációhoz képest, az alumínium és a nagyszilárdságú acélok fokozott használatával a tömeg se növekedett jelentősen. A merevebb karosszéria kevesebb vibrációt és így zajt eredményez.

A műszerfal teljes szélességében végigfutó szellőzőnyílást kap fémhálós díszítéssel, alapáron 7 colos, extraként 9 colos a központi érintőképernyő. Megtartották a fizikai kapcsolókat a szellőzés vezérléséhez, a Touring-felszereltséghez teljesen digitális műszeregységet adnak. Növeli a vezető látómezejét, hogy a külső tükrök már nem az A oszlop tövében, hanem az ajtón találhatóak, a műszerfal felső részén minimalizálták az illesztéseket, hogy ne legyenek zavaró tükröződések a szélvédőn. Az érintkezési pontokon oda illő anyagokat használnak, például a klímakonzolnál olyan a burkolat, amelyen alig látszanak az ujjnyomok. Extraként 12 hangszórós Bose hifi is választható lesz.

Az Észak-Amerikai piacon két motor közül lehet majd választani, alap a 2,0 literes szívómotor (158 LE/187 Nm), amihez már motorleállítót is adnak, az opciós 1,5-ös turbómotor teljesítménye emelkedett (180 LE/240 Nm) – ezt a 87-es oktánszámú normálbenzinnel tudja. Továbbfejlesztették a szériában adott fokozatmentes automatikus váltót, ami alacsonyabb belső súrlódással üzemel, és padlógázas gyorsításnál programozott torpanásokkal kelt kapcsolás-érzetet. A futóműben nagyobb méretű csapágyak, hátul 1,3 centivel szélesebb nyomtáv javít a vezethetőségen.

Nem csak a vezetőtámogató rendszereket fejlesztették – az egykamerás rendszer szélesebb területet „lát be”, mint a korábbi kamerás-radaros -, de a passzív biztonsági rendszerek terén is van újdonság. A 11. generációs Honda Civicben debütál a japánok által kifejlesztett, az agysérüléseket mérséklő többkamrás frontális légzsák, és már hátsó oldallégzsák is elérhető. A Civic Sedan gyártása hamarosan indul a Honda kanadai Allistonban található üzemében, az ötajtós karosszériás változat pár hónappal később az Egyesült Államokban található Greensburgben kerül gyártásba.