A védjegy-hivatal jóvoltából már korábban láthattuk az új Honda Civic generációt, most pedig már biztosak lehetünk benne, hogy az Észak-Amerikában már évek óta alkalmazott formavilág uralkodik el a kompakt modell 11. generációjánál. A 2018-ban bemutatott észak-amerikai Accord vonásai köszönnek vissza a Civicnél, épp csak elöl van némi eltérés; a fiatalokat célozzák ezzel az autóval, így kevesebb a króm (nem csak a sportos hatás miatt fekete karosszériadíszekkel rendelkező prototípusnál lesz így).

A belső térről csak egy hivatalos vázlatrajzot közöltek, ez alapján álló helyzetben 40 mérföld/órás tempóval halad az autó; a dolgot komolyra fordítva a műszerfal tetejére teszik az érintőképernyőt, de azért meghagynak pár fizikai kapcsolót a szellőzésnek is.

Új formátumot kerestek a hivatalosan még csak prototípus-stádiumban lévő autó leleplezéséhez, amit egy online-videójáték közvetítésben találtak meg, másfél óra játékot követően mutatták csak meg az autót; az élő kommentek alapján az autó iránt érdeklődőket finoman szólva se érdekli a játék.

Még nem tudni, mikor debütál sorozatgyártású formában a Honda Civic 11. generációja, tehát mikor ismerhetjük meg a műszaki részleteket, a forgalmazás az USA-ban 2021 tavaszán, mifelénk úgy egy év múlva várható; jövőre zárja be angliai üzemét a japán cég, az új modellt már a tengerentúlról kapjuk.