Először a 2019-ben bemutatott 19-19 elnevezésű tanulmányon használta a Citroën azt a márkajelzést, amelyet három hónappal ezelőtt hivatalossá tett; az első, 1919-es márkajelzést modernizálták a formatervezők. Van azonban egy apró probléma, mégpedig az, hogy a körben egymás alatt elhelyezett két derékszögű vonal már létező márkajelzés az autóiparban, a kínai Golden Dragon Bus márka használja, és ők 2010-ben a logót az EU területén is levédték. A jogi eljárás egyébként 2021-ben indult, amikor a franciák megpróbálták azzal érvényteleníteni a kínaiak védjegyét, hogy az elmúlt 5 évben nem is használták azt, ezért már nem övék a márkajelzés. A Golden Dragon Bus szerint az, hogy nem forgalmaztak autóbuszokat az EU-ban, nem jelenti azt, hogy nem használják a márkajelzést. Könnyen lehet, hogy a kínaiak egyébként egy jelentős összeg megfizetése után átengedik a logó használatát a franciáknak, és így peren kívüli egyezséggel ér véget az eljárás – ezzel nem csak az EU, hanem az egész világ területén biztosíthatja a márkajelzés használatát a Citroën.