Az Egyesült Államokban nagyon széles választékkal áll a vásárlók rendelkezésére a Ford Bronco, a leszerelhető karosszériaelemekkel (ajtók, tető) rendelkező terepjáró 3- vagy 5 ajtós karosszériával érhető el, hajtásáról 2,3-as 4 hengeres turbó vagy 2,7 literes V6-os biturbó gondoskodik, és többféle különleges változat is elérhető. Az első szürkeimportból származó példányok már megérkeztek hozzánk, hamarosan pedig hivatalos forrásból is elérhető lesz a modell – szigorúan korlátozott darabszámban, mert a 2,7 literes V6-os biturbó (335 LE/563 Nm, 13,4-13,9 l/100 km) miatt megugrik a márka flottafogyasztása. Hivatalos forrásból két különleges modell lesz elérhető, az Outer Banks és a Badlands, amelyek között érdemi eltérés, hogy előbbi klasszikus kapcsolható összkerékhajtást kap terepfokozattal, utóbbiban pedig központi differenciálműves, aszfalton is gond nélkül használható a terepfokozattal rendelkező összkerékhajtás, amihez megerősített első-hátsó felfüggesztést adnak zárható differenciálművekkel, illetve az első stabilizátorrudat leválasztó rendszerrel.

“A Bronco a Ford kalandvágyának szimbóluma. A legújabb hajtáslánc-technológiák és az intelligens tervezés párosításával az új Bronco minden eddiginél érzékletesebben fejezi ki a felfedezés iránti vágyunkat” – mondta el Jon Williams, a Ford Blue Europe vezérigazgatója. “25 év szünet után Amerika nagyobb örömmel üdvözölte a Bronco visszatérését, mint valaha is álmodtuk volna. Most pedig izgatottan várjuk, hogy végre az európai rajongók is kóstolót kaphassanak a Bronco szellemiségéből!”

Az autóban alapáras a hangelnyelő kárpitozású, leszerelhető keménytető. Ez a tető négy részre van osztva, és a két első elem becsomagolható az erre tervezett tárolózsákokba, amelyek az autóban is elhelyezhetők. Nyolc perc alatt mind a négy ajtó teljes egészében⁴ leszerelhető egy egyszerű szerszám segítségével; ez nemcsak extrém levegőssé varázsolja az utasteret, hanem így a vezető a speciális terepeken még jobban átláthatja az autó környezetét. A keret nélküli ablakok csökkentik az ajtók tömegét, így azok már elég könnyűek ahhoz, hogy a jármű tulajdonosa (legyen szinte bármilyen fizikumú is) levehesse azokat. A Bronco Badlands változatban külön tárolózsákok találhatók, amelyekben a leszerelt ajtók biztonságosan elhelyezhetők az autóban, hogy szükség esetén kéznél legyenek, és perceken belül visszakerülhessenek a helyükre. A Bronco felépítményében még jó néhány levehető elem található, amelyek segítik a jármű személyre szabását és javítják a terepképességét. A hűtőrács és az első lökhárító leszerelhető és más változatra cserélhető, a műanyag kerékjárat-szélesítés pedig egyszerűen eltávolítható, ha megsérülne egy-egy keményebb off-road menet közben, vagyis könnyen és gyorsan pótolható.