Sanghajban mutatja be a nagyvilágnak és a kínai közönségnek a Maserati új belépőmodelljét, amellyel az A6/5-ös/E-osztály csúcsváltozatainak vásárlóit szeretné elcsábítani az olasz cég.

Ennek megfelelően alakul a motorkínálat, a legújabb divat szerinti biturbó V6-os benzines (az erősebb a Quattroportében is elérhető 410 lóerős változat lesz) és Európa számára egy V6-os turbódízel alkotja majd a választékot, és természetesen felár ellenében összkerékhajtás is elérhető lesz, utóbbi Q4 néven fut majd. A váltó a manapság a prémiumautóknál elterjedt, ZF fejlesztésű, 8 fokozatú automatikus egység.

A Quattroporténál sportosabb vezethetőséget ígérnek a mérnökök, akik igyekeztek a műszerfal alsó részénél elrejteni a többi Fiat/Lancia/Chrysler típussal közös kapcsolót, a szem előtt lévő dolgok mind egyediek. Meg egy kicsit konzervatívak, hiszen manapság már a teljesen digitális műszeregység a menő – a Ghibli még analóg órákkal dolgozik. Azonban rendes olasz autóhoz méltó módon a motorindító kapcsoló a kormány és az ajtó között helyezkedik el.

Az olaszok másik újdonsága a 2013-as Nemzetközi Bútorvásár alkalmából elkészítették Maserati Lounge Chair by Zanotta elnevezésű fotel, amelyet a Centro Stile Maseratiban dolgozó Marco Tencone tervezett meg Lorenzo Ramaciotti irányítása alatt. Az ülőalkalmatossággal egyébként az új Quattroportéra akarják felhívni a figyelmet, egyelőre nincs arról szó, hogy a többi Maserati típus is kap bútor-megfelelőt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!