Nem akarták megzavarni egy másik fontos újdonsággal a Seat Ateca bemutatóját, ezért csak a jövő év elején, a Genfi Autószalonon ismerhetjük majd meg a felfrissített megjelenésű Leont – a technikát eddig is naprakészen tartották, szóval ezen a téren nem várható nagy változás. Kicsit átrajzolják a lökhárítókat, a kémfotókon ezeket az új részeket álcázzák a karosszéria színébe simuló műanyag burkolatokkal, de szerencsére korábban már lefényképezték az új lökhárítót, szóval ismerjük a változást: a ködlámpa-fészek felső peremére kerül a kiegészítő világítás.
leon2
Az utastérben a legújabb, még nagyobb kijelzős érintőképernyős fejegységeket alkalmazzák majd, és ha alapesetben nem is változik sokat a megjelenés, a jelenleginél több díszbetét közül választhatunk majd. A motorok terén nagy változás nem várható, a felsőbb régiókban alakul át a kínálat azzal, hogy az 1.8 TFSI helyett ugyanekkora teljesítményű 2.0 TFSI jelenik meg, és várhatóan az erősebb Cupra eléri majd a 300 lóerőt. De jövőre nem a felfrissített Leon lesz a spanyolok legnagyobb újdonsága, elsőként ők dobják majd piacra a VW-konszern kisautó kategóriás szabadidő-autóját Arona néven.

leon3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!