Jól láthatóak a Maserati Quattroporte megújulásának következményei, azonban mivel meglehetősen ritkán látott autóról beszélünk – 2013-as bemutatását követően 72 országban több mint 24 ezer darabot értékesítettek belőle – nagyon nincs összehasonlítási alapunk. Majd a sajtófotók…

Átalakultak a lökhárítók, az első lökhárító koptatója és a hátsó lökhárító diffúzort utánzó betétje immár mattfekete, sarkosabb a hűtőrács, amelyet függőleges krómpálcák tagolnak. Ezek között számítógéppel vezérelt zsaluk helyezkednek el, amelyek csak szükség esetén engedik be a hűtőlevegőt. Mindezek a változtatások és a teljesen beburkolt padló azt eredményezik, hogy 10 százalékkal javult a Quattroporte aerodinamikai hatékonysága.

Ez azt eredményezi, hogy picit megnőtt a végsebesség, a 3,0 literes dízel 242 (250 LE) vagy 252 (275 LE) km/h végsebességgel rendelkezik, a 3,0 literes benzines 270 (350 LE) vagy 286 (410 LE) km/h-t tud, a 3,8 literes V8-as akár 310 km/h-val is száguldhat. Új a multimédiás fejegység 8,4 colos képátlóval, a dugóban megállásig fékező és magától újrainduló távolságtartó tempomat, vagy épp a GranLusso és GranSport nevű egyedi extracsomagok, amelyekkel a hathengeres változatokat lehet még különlegesebbé tenni. A friss Maserati Quattroporte ebben a hónapban már rendelhető, nem sokkal később a kiszállítások is megkezdődnek.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!