Sokáig ellátta alapanyaggal a mémgyárakat az epikus sztori: 2012. február 6-án két Hummer hajtott a Balaton jegére, ami annak rendje szerint be is szakadt alattuk.

Az automotor.hu akkori tudósítása szerint így történt az eset: “Balatonakarattya közelében valaki úgy gondolta, hogy autózni fog a Balaton jegén, azonban autója alatt beszakadt a jég. Egy ismerősét hívta segítségül, aki Hummerével hajtott a befagyott tóra – annak ellenére, hogy a H2-es köztudomásúlag nem a pillekönnyű járművek közé tartozik.

A korábban beszakadt autót nem találták meg, de ahogy az a nagykönyvben meg volt írva, alattuk is beszakadt a jég. A Hummer tulaj hívta segítségül a másik Hummer tulajdonos ismerősét, hogy segítsen kiszabadítani autóját, azonban ennek az autónk a kereke alatt szakadt be a jég, mozgásképtelenné téve a terepjárót.”

A Veszprém megyei hírportál, a Veol.hu is megemlékezett ma az esetről, és az akkori mémek bemutatása mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy nem ez volt az első “jármű kontra balatoni jég” viadal.

1982-ben ugyanis a keszthelyi öbölben egy Trabantot nyelt el a Balaton. Egy balatongyöröki férfi szó szerint a jégen indult horgászni: úgy vélte, gond nélkül be tud menni a kocsival a kiszemelt területig. Tévedett.

Ugyanebben az évben viszont 48 jármű ment a jégre, és jött is le baleset nélkül, amikor jégkarnevált szerveztek Fonyód strandjára.

2010-ben pedig egy sárga kistraktor esett a jég fogságába Balatonalmádinál, pedig szegény csak a korcsolyázóknak akarta megtisztítani a strand jegét.