Már alig emlékszik az ember, mikor mutatta meg a Maserati az Alfieri nevű tanulmányát, amellyel a következő generációs túraautóját előlegezte meg nekünk; ezzel kapcsolatban folyamatosan olyan hírek érkeznek, hogy egyre inkább halasztják a bemutatóját. Azonban nem kell teljesen elkeserednie a rajongóknak, hiszen a 2018-as modellévre megújult GranTurismo modellnél a várva várt megjelenést próbálták megidézni az első lökhárító átalakításával.

Meglehetősen szokatlan helyet választott a Maserati az újdonság közönségpremierjére, hiszen közvetlenül a potenciális vásárlókhoz vitte el az első példányt, New Yorkban, a Wall Streeten található tőzsde bejáratánál lehetett először látni az átalakított megjelenésű kupét. A legnagyobb változást az új formájú hűtőrács jelenti, emellett nagyobbak lettek még a légbeömlők is. Az utastérbe teljesen új középkonzol kerül 8,4 colos képátlójú érintőképernyős fejegységgel. A motor változatlanul a 4,7 literes V8-as szívómotor 460 LE/520 Nm teljesítménnyel, amelyet hatfokozatú automatikus váltóval párosítanak. A 0-100 km/h sprintidő 4,8 másodperc, a csúcssebesség 299 km/h alaphelyzetben, a csökkentett tömegű GranTurismo MC 4,7 másodperces gyorsulás mellett 301 km/h-s végsebességet tud.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!