Mennyit változott a világ egy év alatt, és ez mennyire kevés változást jelent a Jaguar Project 7 esetén! Tavaly még egyszemélyes autó viselte ezt a nevet, amelyet a tanulmányautókat készítő részlegen dobtak össze, ma pedig a britek legújabb sorozatgyártású autóján olvasható, amelyet a nemrég alapított, 250 fős speciális járművek osztály készít.

A sorozatgyártás egyébként relatív, jelen esetben mindössze 250 példányt fognak építeni az autóból, amely a Jaguar F-Type legjobb elemeit ötvözi, majd azt is fokozza. Fogják a vászontetős karosszériát, meg a kupéban elérhető legerősebb motort, és a kettőt úgy hozzák közös nevezőre, hogy semmit nem hagynak változatlanul.

A felépítményt például a híres D-Type versenyautón látott, a vezető mögötti légterelő elemmel, illetve a tanulmányon már bemutatkozott, a végletekig fokozott spoilerekkel vadítják meg. Utóbbi egyébként nem csak esztétikai beavatkozás, hiszen az 5,0 literes, kompresszoros V8-ast is kicsit átfésülik, aminek 570 lóerős teljesítmény és nagyobb hűtési igény az eredménye.

Az utcai használatra is alkalmas Jaguar Project 7-esnek van teteje is, a két ülés ugye 100 százalékkal haladja meg a tanulmány tudását, amelyhez képest még a motor tudását is fokozták. Már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, márpedig a nagyközönség már a hétvégi Goodwood FOS-on megtekintheti a legújabb Jaguar sportkocsit, és biztos lesznek olyanok is, akik rögtön vásárolnak is belőle.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!