Éppen 34 évvel ezelőtt érkezett Kanadába a ma 52 éves Reisner Ferenc vegyészmérnök, aki egy montreali festékgyárban dolgozott (de már akkor is bolondja volt az autóknak). Nem egészen egy évtized után átköltözött az itáliai Torinóba, ahol spéciautó-alkatrészek készítésével foglalkozott, pontosabban az akkori Simcához, Renaulthoz, Peugeot-hoz tuningcuccokat gyártott „Intermeccanica” márkanéven.

Gyártmányai mind ismertebbek és keresettebbek lettek, olyannyira, hogy négy évvel később, 1963-ban megkonstruálta és elkészítette az első sportkocsiját, az „Apollo”-t, amelyből 90 példányt gyártott. Ezt követte a kabriolet „Italia” 1965-ben és 1971-ig mintegy 750 darab talált gazdára.

A szép vonalú Italiát egy Ford-motor hajtotta, majd 1973-ban nemcsak az erőforrás változott Opelra, hanem új márkanevet is kapott a kocsi. Az új „Indras”-ból csak 127 készült, mert Reisner Ferenc kellemetlen üzleti vitába került az Opelékkal. A volt vegyészmérnök hátat fordított Európának, áttelepült Kaliforniába, és itt folytatta régi szenvedélyét, az autógyártást.

Az USA-ban több cég is foglalkozik ismert autók utánzatának készítésével, így tehát nem volt meglepetés, hogy megjelentek a Reisner és társa által gyártott 1957-es Porsche Speedsterek, amelyekből 630 példány talált gazdára 1980-ig.

Ekkor összekülönbözött a két társ, és Reisner visszaköltözött Kanadába, Vancouver városába. Itt, a Csendes-óceán partján úgy találta, hogy az enyhe időjárás is kedvezne valami nyitott sportautó eladásának. Nos, a gondolatot tett követte, megszületett az itt látható fényképek szerinti Porsche.

A jól sikerült másolat farában egy 2 literes VW-motor termeli az energiát, igaz, a főtengelye, a vezérműtengelye és még egyéb kisebb eleme Porsche gyártmány… Ám hátul „INTERMECCANICA” márkajelzés olvasható.

A.B.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!