Amíg az USA-ban még csak most írták ki közbeszerzést az új elnöki limuzin megépítésére, Oroszországban már egy lépéssel közelebb járnak a megvalósításhoz. Kihirdették ugyanis a Marussia márka által kiírt formatervezési pályázat végeredményét.

Az első helyezést 154 ponttal az orosz Jaroszlav Jakovlev és a holland Bernd Weel közös pályaműve szerezte meg, második az orosz Ivan Volkov és Jurij Baskakov munkája lett 131 ponttal, a dobogó harmadik helyére volt elég a magyar Sebestyén Marcell alkotása 59 ponttal. Vagy inkább alkotásai, hiszen az elnöki limuzin mellett a testőröket szállító terepjárót és egyterűt is meg kellett rajzolniuk az indulóknak.

A nyertesek részt vesznek majd az autó(k) gyakorlati megvalósításában is, persze előbb még részletesen ki kell dolgozni a járműveket, az elnöki limuzinnal kapcsolatban például az a kritika merült fel, hogy jelenlegi formájában egyszerűen nem elég tágas a belső tér ahhoz, hogy megfelelően ellássa feladatát.

Az orosz állam egyébként 1 milliárd rubelt (6,9 milliárd forint) különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy elkészítsék az új elnöki gépjármű-flottát. Egyelőre még nincs eldöntve, kit bíznak meg a munkával, de valószínűleg a GAZ autógyár lesz az irányító, és az orosz Ipari Minisztérium más cégek segítségére is számít. Várhatóan nem teljesen új autót építenek majd, hanem egy nyugati luxusautót öltöztetnek át orosz elnöki limuzinnak, szakértők szerint a GAZ-zal jó kapcsolatokat ápoló Mercedes adhatja az alapot.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!