2019 elején ismerhettük meg a Hyundai mérnökeinek azt a koncepcióját, hogy lábak végére szerelt kerekeken haladó járművön dolgoznak, most pedig ugyanezen műszaki megoldással egy olyan szállítójárművet készítettek, ami úttalan utakon képes áruszállításra. A Tiger név a Transforming Intelligent Ground Excursion Robot kifejezésből származik, és arra utal, hogy az olyan helyekre képes szállítani árut, ahol szó szerint nincsenek utak. Vagy éppen természeti katasztrófa miatt járhatatlanná vált részeken képes „átlépni”, és így célba juttatni az orvosi- vagy az élelmiszer-szállítmányt.

A terv a Hyundai Motor Group által 2020-ban megalapított New Horizons fejlesztőstúdió első munkája, a fejlesztők pedig rögtön önjáró technikát is fejlesztenek hozzá, amelynél repülő drónok segítségével térképezi fel a környezetét a Tiger, mielőtt kiválasztja az ideális útvonalat. Még folyamatban van az első prototípus építése, amely korántsem olyan látványos, mint ami a számítógépes grafikákon látható, gördeszka-szerű alvázról van szó, amelyet szabadon lehet felépítménnyel ellátni.