Színcsomag rendelésével lehet javítani a helyzeten, ma már nagyobb (8 col képátló) az érintőképernyő. Fotó: Stefler Balázs

Még a modellfrissítés előttről származik a tesztautó, de olyan minimálisak a változások hogy nyugodtan megoszthatjuk a vele szerzett tapasztalatokat, mert azok még mindig aktuálisak. Jól néz ki a magas építésű kisautó, nem tolakodó a megjelenése, miközben már elég tágas az utastere ahhoz, hogy nagyra nőtt emberek is kényelmesen elférjenek a második sorban – feltéve, hogy csak ketten ülnek ide, mert széltében kevés a hely három főnek. Senkit ne riasszon el a tesztautó kissé komor, fekete-szürke belseje, 300 000 Ft-os extra a 17 colos felnivel, részben műbőr kárpittal adott kék, szürke vagy narancsszínű belső színcsomag.

A külsőhöz mérten kényelmesen el lehet férni a második sorban is

A kocsi orrában az 1,0 literes T-GDI turbómotor dolgozott, amely a modellfrissítést követően – ideiglenesen – a Stonic alapmotorja, a kettős befecskendezésű 1,25 literes szívómotor visszatérésére még várni kell egy keveset. Ehhez már lehet választani 500 ezer Ft felár ellenében a hétfokozatú, duplakuplungos váltót, amely nagyon jól működik együtt a 100 lóerős háromhengeressel. A maximális nyomaték 172 Nm, ami az 1500- 4000/perc fordulatszám-tartományban mérhető, a váltó szereti elejteni a fordulatot a spórolás érdekében, de ilyenkor is tud visszakapcsolás nélkül gyorsítani a Stonic. Előzéshez már szükség van visszakapcsolásra, a gázpedál erőteljes lenyomásával könnyebb ezt elérni, mint az előválasztó kar balra húzásával, majd mozgatásával. A váltóval kapcsolatban csak a nehézkes indulást illetheti kritika, a fokozat kiválasztása után egy másodpercnyi késlekedéssel indul meg ténylegesen az autó. Sík úton ez zavaró, emelkedőn parkolásnál már bosszantó, hiszen a fékkel kell játszani, hogy ne guruljon el az autó előre, miközben a hátramenet van aktiválva.

Nagybevásárlás csomagjait is képes elnyelni a csomagtér

A modellfrissítést követően 5,299 millió a Stonic indulóára, amelyből a cikk írása idején 250 000 Ft árkedvezményt biztosított a forgalmazó, így a Kia modellje még olcsóbb is, mint a kategória éllovasa, a Suzuki Vitara. A Suzukinál jelenleg nincs automatikus váltó még felár ellenében sem, a Stonicnál a második, 5,699 milliótól induló Style felszereltségtől lehet befizetni az 500 ezres extrára. A piac egyik legnépesebb kategóriájában hasonló áron lehet automatikus váltóval felszerelt benzinmotoros kis SUV-okat vásárolni, szóval igazán a 7 év/150 000 km-es garanciája emeli ki a tömegből a Stonicot.

Ez még a frissítés előtti megjelenés, de minimálisak a változások – bejött a vásárlóknak

TETSZETT
• divatos megjelenés
• tágas utastér
• gazdag felszereltség
NEM TETSZETT
• lassan induló automatikus váltó
• kissé feszes rugózás

ÖSSZEGZÉS
Amíg a jó erőben lévő motor és a határozott útfogást adó felfüggesztés már-már sportos modellé teszi a turbómotoros Stonicot, a kissé tétován meginduló váltó jelzi, hogy igazából egy farkasbőrbe bújt kisautóról van szó, amely egyébként városban legalább olyan remekül muzsikál, mint országúton vagy autópályán.

Kia Stonic 1.0 T-GDI
Összlökettérfogat: 998 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 74 kW/100 LE 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 172 Nm 1500-4000/perc
Hossz./szél./mag.: 4140/1760/1520 mm
Tengelytáv: 2580 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1532/1539 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1230/450 kg
Csomagtér: 325-1103 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,7 s
Max. sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 5,5/4,3/4,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109 g/km
A modell alapára: 5 299 000 Ft (1.0 T-GDI, kézi váltóval)
A tesztelt verzió ára: 6 199 000 Ft