A legkisebbek quad-dal próbálkozhattak – időnként félórás szüneteket iktattak be, annyira igénybe vették a gépeket az apróságok -, ugrálóvárban tombolhattak és rengeteg veterán motorkerékpárt és autót nézhettek szüleikkel együtt a XV. Ercsi Eötvös Napok zárórendezvényén, a VI. Ercsi Autó Motor Show-n.

Új elem volt az idén a flyboard bemutató a Dunán, vállalkozó kedvűek ki is próbálhatták az ördögi szerkezetet, de a meglehetősen hűvös időjárás miatt nem volt érdemi érdeklődés erre. A BMX-esek bemutatója annál több érdeklődőt vonzott, miközben a biciklisek pörögtek és szaltóztak, a fejük fölött modellrepülőgépek szálltak. Kicsit nehezteltek a távirányítós gépek urai, hogy elfordult a figyelem az autóiktól…

A sok apróság mellett az igazi játékszerek, tehát a veterán motorkerékpárok, autók és versenyautók is szép számmal megjelentek a Dunaparton. Eleinte csak csodálni lehetett ezeket, majd dél körül sok pilóta rádöbbent: ideje felvenni a tűzálló overált, hiszen hamarosan rajt következik. Aki kényelmesen elfogyasztotta a vasárnapi ebédet, az lekéste a 12:40-es rajtot, meg az előtte megtartott felvonulást, ahol a gyermekmotorosok, a helyi motorosok, a veteránautók és a versenyautók is végigmentek a házak között kijelölt pályán.

Egy kicsit izgulhattunk is, egy piros Mercedes kupé tulajdonosát csak az utolsó pillanatban sikerült előkeríteni, a rajtot követő egyenesben parkolt le autójával, és majdnem el kellett halasztani miatta a rajtot. Időben elkezdődött a száguldás, a műsorvezető is gyorsan feladta, hogy a neki előre leadott papírból sorolja a pilótákat, hiszen az első két autót követően már össze-vissza jöttek a versenyzők.

Az első pilóták rögtön bevállalták a fekvőrendőr miatt kényszerűségből kialakított ugratót, persze voltak olyanok, akik az esetenként veteránkorú raliautóikat féltve földhözragadt módon haladtak. Különösen nagy üdvrivalgás fogadta a Trabant raliautójával száguldó polgármestert, de az igazi show-t a béemvések és a ladások produkálták. Semmi nem ér a hátsókerékhajtás nyomába…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!