Fotó: Németh Levente

A ragyogó napsütés rengeteg embert csalogatott ki a balatoni kikötőbe, akik a régi járművek mellett török hadi bemutatón, nosztalgia utazáson is részt vehettek, illetve megcsodálhatták és kézbe is vehették a fegyvereket a II. Világháborús Veterán Katonai Táborban. A vállalkozókedvűek a katonai oldalkocsis motorkerékpárokkal is tehettek egy kört.

– Még tavaly előtt jártam itt, akkor még a pocakomban volt a kisfiam – mondta a somogyvámosi Pantacsek Annamária, aki párjával és kisfiával érkezett a rendezvényre. – A fiúk jobban értenek az autókhoz, mint én, nekik nagyon tetszik a kiállítás.

Nagy Botond Balatonőszödről jött az eseményre. – Az egyik ismerősöm mondta, hogy van egy veteránautó kiállítás Fenyvesen – magyarázta a férfi. – Mivel imádom a régi autókat gondoltam érdemes megnézni és nem is csalódtam.

Soltész Berta a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület programszervezője elmondta, egy régi álom vált valóra ezzel a veteránautó kiállítással. – Először a pécsi Veterán Autó- és Motorbarátok Egyesülete segített nekünk megszervezni a találkozót, akik azóta is aktívan közreműködnek rendezésben – mesélte Soltész Berta. – De rajtuk kívül is minden évben egyre több veteránautó tulajdonos csatlakozik, így egyre több járművet láthat a közönség.

A legrégebbi veterán, egy 1913-as Citroën, nagyon népszerű volt a látogatók körében. – A veteránautók gyűjtése nagy odafigyelést igényel – magyarázta Csatári József a pécsi Veterán Autó- és Motorbarátok Egyesületének tagja. – Hiszen ezeket a járműveket folyamatosan karban kell tartani, és alkatrészt sem könnyű szerezni, sok esetben csináltatni kell.

A kiállításon nem csupán veteránautókat lehetett megcsodálni, hanem veterán korú hajót is és régi vasúti kocsikat az állomáson. Ejtőernyősöket is láthattak az érdeklődők, akik a Balaton felett ugrottak ki egy veterán repülőből. Így teljesült a mottó – földön, vízen, levegőben Balatonfenyvesen. Soltész Berta tapasztalatai szerint évről évre népszerűbb a rendezvény, idén pedig rekordot döntött a látogatottság, több ezren érkeztek Balatonfenyvesre a pünkösdi hétvégén.