London egyik belső kerülete Westminster, ahol annak ellenére a legmagasabb károsanyag-kibocsájtási értékeket regisztrálják, hogy a behajtási zónában fekszik. A helyi önkormányzat épp ezért nem elégedik meg a város-szintű intézkedésekkel, a saját maga hatáskörében is megpróbálja a környezetet kevésbé szennyező járművek felé terelni az oda érkezőket. Ennek első lépéseként április 3-tól vezetik be azt az új rendeletet, amelynek értelmében a dízelüzemű autók használóinak a normálnál 50 %-kal magasabb parkolási díjat kell fizetniük, ami óránként 2 font 40 pennys díjat jelent. Legszívesebben az átmenő dízelforgalmat is megtiltanák, de erre nincs jogosítványuk a kerület vezetőinek. A helyi lakosokra – egyelőre, hiszen nem évfordulóra hirdették meg a változást – nem vonatkozik az emelés, Westminster illetékesei azt mondják, a befolyó összegből fenntartható közlekedési megoldásokat támogatnak majd.
westminster2
Londonnak nagyon szennyezett a levegője, a Brixton Roadon például január 5-én már elérték az EU által meghatározott egész éves rosszlevegő-kvótát azzal, hogy ennyi idő alatt 20 alkalommal haladta meg a maximálisan megengedett 200 mikrogramm/köbméteres értéket a nitrogén-dioxid szint – az EU szabályai szerint egy évben mindössze 18-szor lehet átlépni az egészségügyi határértéket ennél a szennyezőanyagnál.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!