Az eredeti tervek szerint az idei SEMA kiállításon a Toyota márka a GR Suprára helyezte volna a hangsúlyt, aztán amikor kiderült, hogy a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik a rendezvény, egy kicsit átütemezték a gyári építésű autók készítését.

No nem a piros színű Heritage Edition-nél, amelynél új turbóval és a motorelektronika átprogramozásával 500+ lóerőre növelték a BMW 3,0 literes soros hathengeresének a teljesítményét. Ehhez rögtön teljesen egyedi első-hátsó felfüggesztést készítettek, nagy teljesítményű fékrendszert és új, hosszú alsó menetfény-csíkkal rendelkező fényszórókat is gyártottak, no és mindezt az Mk IV-es szárnyát idéző hátsó légterelő tetézi. Ez gyorsan megvolt, ellenben a a Sport Top névre keresztelt targatetős autónál nehézségekbe ütköztek.

Igaz ugyan, hogy ugyanerre az alapra a BMW roadstert készít, de annak karosszériastruktúrájában kiegészítő merevítések vannak, amelyek hiányoznak az alapvetően zárt autónak készített GR Suprából. A tető kivágását követően sokkal több ponton kellett kimerevíteni a karosszériát, hogy megtartsa csavarodási szilárdságát. Amikor ezzel megvoltak, azzal szembesültek, hogy a kivágott darabok nem lesznek jók a keletkezett rés betöltésére, ezért azok alapján 3D-nyomtatással egyedi műanyagpaneleket készítettek.

Ennél az autónál is a piros Heritage Edition módosításait kapta a karosszéria, tehát itt is egyedi a felfüggesztés meg a részletek, azonban itt Absolute Zero nevű fehér színre fényezték le a karosszériát, a tetőt pedig feketére fújták. Az építőknek tetszik az autó, várhatóan a rajongók is így lesznek vele, aztán már csak Akio Toyoda döntésén múlik majd, hogy megvalósítják-e sorozatgyártásban a Sport Top nevű karosszériát…