Szevasztopolban fiatalok egy csapata már egy ideje foglalkozik az autó-átépítéssel, de egészen mostanáig csak viszonylag kis munkákat csináltak. Most azonban szeretnének komolyabb dolgokkal foglalkozni, ezért elkészítették első saját autójukat.

Persze egy garázsban nincs lehetőség mindent az utolsó csavarig legyártani, ennek megfelelően szedett-vedett alkatrészekből állt össze a Shark, azaz cápa névre keresztelt alkotás. A motorháztető jellegzetes íve ismerős lehet veteránosoknak, hiszen az egy Pobeda-darab átalakításával készült, ahogy a csomagtér-fedél is onnan származik. Egyébként egyedi a felépítmény.

A lemezek alatt javarészt Mercedes-technika rejtőzik, nem árulták el, pontosan milyen típusból-típusokból származnak a felfüggesztések, a soros hathengeres benzinmotor, az automatikus váltó. Ez nem csak az építést könnyítette meg, de a karbantartás is egyszerűsödik a boltban megvásárolható kopó alkatrészek miatt. Ez egyébként igaz a szélvédőre is, amely szintén nagyszériás alkatrész, a tetőszerkezettel együtt egy Fiat Barchettán kezdte meg életét, onnan hasznosították újra az alkotók.

A Dnyepr Retro Auto Show-n láthatta először a nagyközönség a Shark roadstert, és egyvalakinek annyira megtetszett a munka, hogy az építők már a második autójukon – és első ügyfélautójukon – dolgoznak, amely Gaz-21-es Volgából készített kupé lesz majd V8-as Mercedes motorral.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!