SUV-nek mondják, pedig nem lett érdemben magasabb a Luxgen7-nél a Sport+ SUV-nek mondják, pedig nem lett érdemben magasabb a Luxgen7-nél a Sport+

Tajvan egyetlen saját autómárkája, a Luxgen rögtön két újdonságot is bemutatott a Taipei Autószalonon. Az egyik a klasszikus recept szerint buszlimuzinból készített szabadidő-autó, a Luxgen7 Sport+ esetén csak kiegészítőkkel látták el a meglévő autót.

Ballonosnak tűnő abroncsokat szereltek a 20 colos keréktárcsákra, karbon kiegészítőkkel igyekeztek megmásítani a buszlimuzin megjelenését, de igazán csak a fekete-piros színkombináció miatt lett ütős az eredmény. Az utastérben fordított a helyzet, mármint színek tekintetében, még a kormány karimájára is jutott a piros színű bőrből.

Belül nem spóroltak a piros bőrrel Belül nem spóroltak a piros bőrrel

A másik újdonság, a Luxgen7 MPV Elegance+ már egyedi karosszériát kapott, amely nagyobb méretű utastérrel rendelkezik a jelenleg gyártott Luxgen7-esnél. Ennek belsejéről sajnos nincsen fénykép, pedig ennél gyémántvarrású, kéttónusú bőr kárpitozást, mogyorófa betéteket is használtak a luxus környezet hangsúlyozására. Világszinten ugyan nagyon nyomul a Luxgen márka, de nem tudni, mikor jelenik meg az európai, azon belül is a magyar piacon.

Új, nagyobb karosszériát kapott az Elegance+. Úgy viszonyul a Luxgen7-hez, mint a Galaxy az S-Max-hoz Új, nagyobb karosszériát kapott az Elegance+. Úgy viszonyul a Luxgen7-hez, mint a Galaxy az S-Max-hoz