Eddig a B-osztály gyártását osztották meg a raststatti és a kecskeméti Mercedes-Benz gyár között, nemsokára pedig az A-osztályra váltanak. Az ok, hogy az egyterűvel kapcsolatban csökkenő keresletre számítanak, míg az ötajtós A-osztályra várhatóan sokan fognak befizetni, hiszen olyan újításokat hoz a kompakt kategóriába, amely még a prémiummezőnyben is párját ritkítja.

Az amszterdami világpremier alkalmából a gyártásért felelős Peter Zischkával tudott beszélgetni a magyar különítmény. A típusváltás pontos időpontját nem kívánta megnevezni a szakember, azt mondta, hogy amint Rastattban felfut a termelés, az abban segédkező szakemberek Kecskemétre jönnek segíteni a termelés felfuttatását. Noha a nemrég közreadott, az elektromos járművek gyártására felkészülő Mercedes-Benz üzemek listájáról lemaradt Kecskemét, de ez nem jelenti azt, hogy nálunk ne készülhetnének újenergiás autók. A rugalmas gyártásnak köszönhetően alkalmas hibrid (lágy- vagy teljes) vagy akkumulátoros-elektromos autók előállítására a kecskeméti üzem.

Visszatérve az új kompakt autóhoz, annak szándékosan lett egyszerű a megjelenése. Gorden Wagener elmondta, hogy az előd lendületes megjelenését lemásolták a vetélytársak, szóval ideje valami újat hozni a kategóriába. Javítottak a légellenálláson, ami egyfelől alacsonyabb fogyasztást (autópályán annyi a megtakarítás, mintha 200 kg-mal alacsonyabb tömeget kellene cipelnie az erőforrásnak) és kisebb szélzajt is eredményez. Utóbbinál még az újfajta, a korábbi ragasztott lapok helyett a megfelelő részre felszórt csillapítóanyaggal megoldott zajszigetelés is szerephez jut, átlagosan 3 db(A)-val sikerült csökkenteni a zajszintet.

Több mint 4,4 méterre nyújtózkodik az ötajtós karosszéria, a csomagtér mérete 29 literrel lett nagyobb, meredekebbre lehet állítani a támlákat szükség esetén, és a hozzáférhetőségen is javítottak az osztott hátsó lámpákkal, sokkal szélesebb a nyílás. A karosszéria struktúrája merevebb lett, ami csökkenti a vibrációkat és javítja a menetkomfortot. Az alapmodellek számára kifejlesztett torziós hátsó hidat kifejezetten kényelmesre hangolták, a nagyobb teljesítményű és összkerékhajtású modellekhez marad a többlengőkaros hátsó felfüggesztés.

Teljesen új a műszerfal kialakítása, nincs hagyományos értelemben vett középkonzol, és alapáron kap két digitális kijelzőt a vásárló – alapáron két 7 colos, felár ellenében egy 7 és egy 10,25 colos, még több felár ellenében két 10,25 colos képernyőt. Az új fedélzeti elektronika miatt volt szükség erre, hiszen teljesen integrálták a számítógépet az A-osztályba. Hangvezérlésre (magyarul egyelőre nem elérhető) is van lehetőség, a „Hey Mercedes” megszólítás után lehet beszélni az autóval, a navigáció nemcsak térképet tud mutatni, de az orrkamera képén jeleníti meg a szükséges irányt. Nemcsak a középső kijelző érintésérzékeny, de van egy új központi kezelőszerv háta és a kormány gombjai is azok.

Világelső vezetéstámogató rendszerekkel is felszerelhető az új Mercedes-Benz A-osztály, például megállás után 3 percig aktív a holttérfigyelő, és ha 2 m/s sebességnél gyorsabban közeledő kerékpárost észlel, akkor figyelmezteti az ajtót még fel nem táró utasokat. A navigációt is használja az elektronika, a megfelelően nagy felbontású térképek érkezéséig arra, hogy merre keresse a (z akár 250-500 méterre is ellátó) radar és a kamera a „követendő” járművet.

Három motor alkotja a kezdeti kínálatot, a benzinesekhez is alapáron adják a részecskeszűrőt. A 200-as jelölés az új 1,33 literes turbómotort jelenti 163 LE/250 Nm teljesítménnyel, alapfelszerelés a hengerlekapcsolás és különlegesség a háromszög keresztmetszetű hengerfej. A 250-es jelzés 2,0 literes, 224 LE/350 Nm teljesítményű turbómotort takar. Egyedüli dízelként a továbbfejlesztett, 1,5 literes, 115 LE/260 Nm teljesítményű négyhengerest kínálják, ez vízhűtéses turbófeltöltőt, AdBlue rendszert kapott. Alapáron 43 literes az üzemanyagtank, felár ellenében 51 literes.