A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban elkészült a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendelet tervezett módosításának előterjesztése, s az jelenleg államigazgatási eljáráson van.

A GKM szerint az eddiginél jobban kellene ellenőrizni a személygépkocsival végzett gyakorlati oktatás során teljesített órákat. Ezért kötelezővé tennék az oktató járművek felszerelését – az oktatási idő, a megtett távolság, a tanulóra és az oktatóra vonatkozó azonosítási adatok rögzítésére alkalmas elektronikus berendezéssel – az oktaméterrel. Ehhez türelmi időt is biztosítanának. Többféle megoldás jöhet szóba. Egy GPS műholdas járműkövető rendszert véve például az autónként beszerelendő eszköz árát 40-50 ezer forintra becsülik.
A cél, hogy a tanulók ténylegesen levezessék a vizsgához szükséges minimális távolságokat. Az oktaméter bevezetése emelné az új jogosítvánnyal rendelkezők tudását, s tisztább helyzetet teremtene a piacon, ahol a közel ezer autósiskola próbál megélni az évi százezret meghaladó tanulóból. Ezért fordulnak elő olyan ajánlatok is – vélik szakmai körökben –, amelyek díjából lehetetlen finanszírozni az óránként levezetendő távolságot. A megbukott tanulókon hozzák be az alacsony árat.

A GKM-rendelet módosítása lehetővé tenné, hogy a mopedautók (két személy szállítására alkalmas négykerekű segédmotoros kerékpárok) vezetésére jogosító – egyes EU-tagállamokban már alkalmazott – B1 kategória hazánkban is megszerezhető legyen. Az uniós irányelv szerint a B1 választható, alkalmazása a tagállam döntésétől függ. Hazai bevezetését a négykerekű motorkerékpárok hazai elterjedésével indokolja a tárca. A bevezetés egyik feltétele az új jogosítványkategória megszerzésével kapcsolatos tanfolyami képzési és vizsgáztatási feltételek szabályozása. Szükséges a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló BM-rendelet módosítása is, amelynek jövő évi megjelentetése – a GKM ismeretei szerint – szerepel az igazságügyi és rendészeti tárca jogalkotási elképzeléseiben. Így a képző szervek 2008 második fél évében felkészülhetnek a B1 vezetői engedély megszerzéséhez szükséges oktatás feltételeinek megteremtésére, és 2009 elejétől megkezdődhet az oktatás, vizsgáztatás.

A GKM-rendelet módosítása pontosítja a szakoktatók és iskolavezetők képzésére, a gépkocsivezetők továbbképzésében közreműködő szaktanfolyami vizsgabiztosok kijelölésére, valamint a vizsgadíj megfizetésére, az elsősegély-nyújtási ismeretek megszerzéséről szóló igazolás bemutatására vonatkozó egyes rendelkezéseket is.