Még 2013-ban jelentette be a BMW, hogy új, kifejezetten a kínai piac számára kitalált almárkájának Zinoro lesz a neve. Aztán nem sokkal később az is kiderült, kizárólag elektromos autókat kínálnak majd ezen a néven, először is az X1-est villanyosították, amely Zinoro 1E néven került a kereskedésekbe, és nagyon úgy tűnik a Sanghaji Autószalonon debütált Next tanulmány láttán, hogy ez nem is fog megváltozni. Azaz a következő X1-esből készül majd a Zinoro 1E második generációja.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2015/04/252427_zinoro2.jpg?x88250)
A Next szó szerinti fordításban a következőt jelenti, és nem kell nagyon sokat gondolkodni azon, hogy akkor itt most az új X1-est látjuk kisimult arcvonásokkal. Vesék híján a motorháztető is sima lett, és a karosszéria oldaláról is hiányoznak a végigfutó egyenes vonalak, de azért játszottak egy kicsit a felületekkel és legalább a befejezést látványosra sikerült a bumeráng lámpákkal.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2015/04/252428_zinoro3.jpg?x88250)
A belső térről és a műszaki tartalomról semmit nem árultak el, de hát az autó állapotát elnézve még van bő 2-3 év a sorozatgyártásba kerülésig, semmivel nem késtek el a BMW mérnökei.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2015/04/252429_zinoro4.jpg?x88250)
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!