Az eseményen Dr. Kökény Mihály Egészségügyi, Szociális és Családügyi Miniszter elmondta, hogy még az idei évben sor kerül mintegy 260 mentőgépkocsi cseréjére, valamint számos mentőállomás megépítésére, felújítására is.

Dr. Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója beszámolt az elmúlt időszak lényeges szervezeti változásairól, valamint azon, jelenleg is zajló folyamatokról, amelyek a közeljövőben az Intézmény még hatékonyabb, korszerűbb működését eredményezik.

Molnár Viktor, a Ford Motor Hungária Kft. Ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: “Nagy öröm számunkra, hogy az Országos Mentőszolgálat feladatainak ellátására egyebek mellett a Ford Transitot választotta. Öröm, hiszen ez a döntés egyfajta kifejezése a Ford Transitok iránt megnyilvánuló bizalomnak, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen nem akármilyen körülmények között kell ezeknek a gépjárműveknek helytállniuk. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a 2001-ben az Év Európai Haszongépjárművének választott Ford Transit ezen a területen is megállja a helyét”.