Németországban tavaly 522 18 és 24 év közötti fiatal vesztette életét úgynevezett diszkóbalesetben, amikor másik közlekedő hatása nélkül szenved balesetet a fiatalokat szállító autó. A leggyakoribb esetben az útról késő éjjel letérő autó frontálisan egy fának ütközik – ezt vizsgálták most az ADAC szakemberei.

A most leváltott Fiat Panda olyan autónak számít, amelyet sok fiatal használ, hiszen az olcsón megvásárolható és a fenntartása is kifizethető a fiataloknak. Négy próbabábu helyettesítette az utasokat, ezek közül az egyik hátul ülőt nem rögzítették biztonsági övvel – sajnos a tapasztalatok szerint ez is jellemző hiba a buliból hazatérő fiataloknál. Az autót 70 km/órás tempóval ütköztették neki a fatörzset jelképező vasoszlopnak.

Az eredmény döbbenetes: a „fatörzs” olyan kis felületű, hogy a fő energiaelnyelő elemnek számító hossztartók között szinte akadálytalanul nekiütközik a motorblokknak, amelyet aztán nekilök a tűzfalnak és lényegében ez emészti fel az ütközési energiát. A lábtér nagyon erősen roncsolódik, és olyan hirtelen az erőbehatás, hogy a hátul lévő próbabábu nekiütközik a bekötött vezetőbábunak, és kettejük lendületével már nem bír a légzsák, ami kidurran, tehát gyakorlatilag hatástalan.

A be nem kötött utas halálos sérüléseket szenved, az általa eltalált vezető is legalább súlyosan megsérül, az anyósülésen helyet foglaló bábunál pedig a lábtér roncsolódása miatt lehet szintén súlyos sérülésekre számítani. A hátul utazó, bekötött bábunál is igen nagy terhelés éri a fejet, mivel nincs överő-korlátozó. Az ADAC szakemberei szerint az ESP is legfeljebb csak segítség lehet az ilyen balesetek elkerülésénél, hiszen általában nem a közúti viszonyok, hanem az autóban utazó fiatalok váltják ki a balesetet, márpedig ez akkor is bekövetkezik majd, ha lesz elektronikus őrangyal a fiatalok autójában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!